27 °C Budapest
Arpad Bridge and Margaret Island at Danube River - Budapest, Hungary

Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított

2024. május 7. 15:16

Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost – írja a 24.hu. A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. 

Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és az a szalagkorlátba csapódott - foglalták össze a balesetet. A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt a RACE-001-es rendszámú sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint utóbbi BMW sofőrjét hallgatták ki gyanúsítottként közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Mint írták, a megalapozott gyanú szerint a sofőr a megengedett haladási sebességet jelentősen túllépve közlekedett az Árpád hídon és nekiütközött a korábbi közlekedési baleset következtében a hídon a tetején álló személygépkocsinak, ezzel személyi sérülést okozva - írták. 

Az ügyészség azt is hozzátette: a BMW-s a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megvizsgált, és annak alaptalansága miatt elutasított. A közlés szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van az ügyben. A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW. A férfit egy időre le is tartóztatták, de tavaly kiengedték a börtönből, azóta bűnügyi felügyeletben van, és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok - írja a lap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 30. csütörtök
Janka, Zsanett
22. hét
Május 30.
A régészet napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem