Gazdaság

25-30 munkásszálló kialakítását segíti az állam

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A következő három évben erre csaknem 20 milliárdot szán a kormány.

A következő három évben csaknem 20 milliárd forint felhasználásával 25-30 új munkásszálló  kialakítása indulhat el kormányzati támogatással. Az új szállásokon külföldi munkaerőt csak akkor lehet elhelyezni, ha oda nem akarnak magyar dolgozók menni, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca szigorú feltételek mellett bírálja el a pályázatokat „a vendégmunkások alkalmazásának határozott korlátok közé szorításával összhangban”. A munkásszállásokon legalább felerészben mindenképp magyar munkaerőt kell elhelyezni, ha a fenntartási időszakban az arány 50 százalék alá esik, vissza kell fizetni a támogatás egy részét. Az üzemeltetők további szankciókkal sújthatók, ha a létesítmények kihasználtsága nem éri el a program által meghatározott szintet.

A szigorítások mellett könnyítés, hogy határozott idejű munkaviszony, hallgatói munkaszerződés alapján létesített jogviszony (gyakornok), alkalmi vagy idénymunka keretében foglalkoztatottak is elszállásolhatók lesznek, nincs meghatározva az elszállásolt munkavállalók állandó lakóhelye és a munkavállalás helye közötti távolság minimuma sem.

Legalább 80, de legfeljebb 200 munkás elhelyezésére alkalmas szállás kialakításához nyújtható a támogatás. A pályázónak vállalnia kell, hogy legalább 10 évig üzemelteti a munkásszállást, a fenntartási időszakban a férőhelyek számához igazodó létszámú, de legalább négy álláskeresőt alkalmaz. Szeptember végéig pályázhatnak a versenyszféra vállalkozásai. A kiírás feles szabálya alapján az új munkásszállókon 1000-3000 vendégmunkás lesz elhelyezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik