Gazdaság

Kettészakad a Balatonpart, hasonló még nem történt az ingatlanoknál

Rozmanitz Gábor / 24.hu
Rozmanitz Gábor / 24.hu
Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral. Az új ingatlanoknál az áremelkedés nem tört meg, miközben a régebbi házaktól már rengetegen szabadulnának.

„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,” – összegezte a Balaton-parti ingatlanpiac érték befolyásoló tényezőit Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.

A legnépszerűbb hazai nyaralóövezetben 65 projektben összesen 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként – jegyezte meg a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül.

A kínálati négyzetméterárról szólva Kosztolánczy György elmondta, hogy már 1,8 százalékkal magasabb a téli átlagnál. Az év első negyedévében öt projekt 85 lakása jelent meg az online térben, ami ugyancsak több az előző negyedév 3 projektjének 35 lakásánál.

Az új ingatlanok drágulnak, a régiektől sokan megválnának

A legtöbb projekt és lakás Siófokon épül: a balatoni új építésű lakások nagyjából harmada köthető a tópart legnagyobb városához, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. Siófokon átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket, a többi balatoni projekt átlag értékénél pedig már 15,9 százalékkal magasabb ez az ár.

Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle a legnépszerűbb, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban. A tóparti települések felén, összesen 19 helyen van aktív beruházás.

Az épülő lakások számában szintén Siófok az első (740), majd Balatonszemes következik (~350), ahol egyetlen projektben a tóparti települések legnagyobb beruházása indult el (153 lakással). Keszthely is aktív (263), de a projektekben bővelkedő Balatonlelle sem sokkal maradt el az épülő lakások számában (218).

A szakember kiemelte, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség:

Talán még soha nem nyílt ennyire szét az árolló

– kommentálta a vezérigazgató a négyzetméterenkénti átlagot. A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ.

A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. Ezzel Akarattya jócskán lekörözte a második Zamárdit (2,24) és a harmadik Alsóörsöt (2,14 millió forint). A legtöbb településen 1,5–2 millió forint közötti sávban mozog egy négyzetméter fajlagos átlagára.

Mint korábban megírtuk, jelentősen bővült az eladó ingatlanok kínálata a Balaton környékén, mind az északi, mind pedig a déli parton 10-20 százalékkal több hirdetést adtak fel idén márciusban, mint egy évvel korábban. A jelenség mögött elsősorban az állhat, hogy sokan vásároltak a koronavírus-járvány idején házat a tó körül, de a romló életkörülmények miatt már nem tudják fizetni a törlesztőket, vagy nem tudják az ingatlanokat fenntartani.

Leginkább az elavult, szocreál stílusú házakat árulják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik