Bejelentette Vlagyimir Putyin: Oroszország kész megállapodni a Nyugattal, de van egy feltétel
Globál

Bejelentette Vlagyimir Putyin: Oroszország kész megállapodni a Nyugattal, de van egy feltétel

Portfolio
Ma hivatalosan is megkezdte következő elnöki ciklusát Vlagyimir Putyin orosz elnök, beiktatásának alkalmából beszédet is mondott. A politikus főleg az ukrajnai háborúról, a NATO-ról és Oroszország fejlődéséről beszélt.

Ma hivatalosan is megkezdte 2030-ig tartó elnöki ciklusát Vlagyimir Putyin orosz elnök, erről itt írtunk:

A politikus rövid beszédet mondott beiktatása után, ezt azzal kezdte, hogy köszönetet mondott a „különleges műveletben”, vagyis az Ukrajna elleni invázióban részt vevő orosz katonáknak.

Biztos vagyok abban, hogy ezt a nehéz időszakot méltó módon átvészeljük, sőt, erősebbek leszünk, hosszú távú projektjeinkkel pedig el fogjuk érni fejlesztési céljainkat”

– fogalmazott.

Hozzátette: szerinte a „globális többség” Oroszország mellett áll, így ezekkel az országokkal Moszkva most megerősíti a kapcsolatát.

Nem zárkózunk el a dialógustól a nyugati országokkal. A választás az övék: hátráltatják Oroszország fejlődését és folytatják az agressziót, mellyel akadályoznak minket, vagy dialógust keresnek velünk a békéről és együttműködésről”

– mondta Putyin.

Kiemelte: szerinte lehetséges megállapodni a Nyugattal biztonságról és stratégiai stabilitásról, de csak mint egyenlő felek tárgyalhatnak.

Putyin elmondta: célja a többpólusú világrend kialakítása, ez pedig a megfelelő biztonsági garanciák mellett lehetséges lesz.

Végül elmondta: elnökként Oroszország fejlesztéséért és biztonságáért fog dolgozni.

Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2153544064