Tavaly már minden harmadik autót Kínában gyártották: a 88 millió világszerte legyártott gépjárműnek a 34 százaléka a távol-keleti országból származik, 2023-ban 30 millió autót gyártottak le, és abból 4,9 millió darabot exportáltak. A kínai tulajdonú autógyártók európai piaci részesedése tavaly már elérte az 5 százalékot, sőt most már megkezdődik a verseny a kínai márkák között is a hosszú távú európai (és globális) piaci pozíciókért. 

Ugyanakkor a 2018 óta 25 százalékot visszaeső európai gyártókapacitásokat az uniós vezetés védővámokkal igyekezne megóvni a kínai szereplőktől, aminek megtárgyalására éppenséggel jó lehetőséget biztosíthat a kínai elnök, Hszi Csin-ping európai (franciaországi, szerbiai és magyarországi) turnéja. 

Az ázsiai partnerek tárgyalóstílusa eltér az európaitól, nagyon kifinomultak, személyes egyeztetésekkel és csak lassan lehet haladni, valamint mindig hosszú távban gondolkodnak

– fogalmazott lapunk érdeklődésére Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója. Hozzátette azt is, hogy európai szempontból ez egy türelemjátéknak tűnhet, ugyanakkor, ha eljött az üzlet szempontjából a megfelelő pillanat, akkor nagy erőket megmozgatva, gyorsan tudnak dönteni. 

A vezérigazgató arra is rámutatott, hogy példátlan, amit a kínai autógyártók az elmúlt húsz évben letettek az asztalra.

Egy-két év alatt felépítenek olyan autógyárat, ahol a technológiai színvonal, a robotizáció mértéke lehetővé teszi azt, hogy gyakorlatilag harminc ember irányíthat egy több tízezer darabot előállító gyártósort. A kereskedelmi marketing is ugyanilyen lendülettel fejlődik. Ennek az intenzitásnak az eredménye, hogy több mint hatvan gyártó van már Kínában, és körülbelül százhatvan márka.

A helyi, védett piacok mellett most már exportra is termelnek, elsősorban Délkelet-Ázsiába, Ausztráliába, Afrikát és Európát is intenzíven támadva.

Ugyanakkor az európai piachoz a kínai gyártóknak meg kell ugrania egy technológiai, dizájn, biztonsági és környezetvédelmi szintet is, megfelelve szabályozói és vevői elvárásoknak – fogalmazott, hozzátéve: de a BYD esetében is láthatjuk, hogy ez a felkínált kínai termékkínálat alaposan megkönnyíti az európai partnereknek, így az AutoWallis dolgát is. 

Az AutoWallis eredményeit és 2028-ig szóló terveit bemutató befektetői- és sajtóeseményen a kereskedők számára lehetőségként beszélt a kínai gyártók exporttevékenységéről. De vajon nincs mitől aggódni? – tettük fel a kérdést.

Az autóipari szereplők számára nyilván egy kényszer, hogy érdemben reagáljanak a kínai gyártók, a kínai állam ilyen intenzitású képesség-fejlesztésére. A vevők számára egyébként ez előny, hiszen olcsó, jó autókat keresnek, és ha ezt kínaiak tudják produkálni, akkor a kínai autókat fognak vásárolni, igaz, a fogyasztói igény átalakulása hosszú távú folyamat – magyarázta a vezérigazgató.  Az is tény, hogy az európai autógyártók eredményének jelentős része származik a kínai piacból,

ezért nagyon fontos, hogy az európai döntéshozók is megtalálják az egyensúlyt, és ne politikai, hanem gazdaságfejlesztési szempontok alapján alakítsák ki szabályozási keretrendszert

– hangsúlyozta.

A dél-koreai SsangYong autógyár standja a Genfi Autószalonon 2016. február 29-én.
A dél-koreai SsangYong autógyár standja a Genfi Autószalonon 2016. február 29-én.
Kép: AFP /  Fabrice Coffrini

A vállalat egyébként már több mint tíz éve áll kapcsolatban ázsiai partnerekkel, a dél-koreai SsangYong-együttműködés révén. Az AutoWallis Nagykereskedelmi Üzletágának vezetője, Bihari Pál az Economxnak felidézte, hogy 2012-ben kezdték meg a forgalmazást, először Magyarországon, kevesebb mint száz darabbal. A nagy ugrás 2018-ban történt, amikor Románia után már Csehországot és Szlovákiát is megszerezték, tavaly pedig már 11 ezer darab SsangYongot értékesítettek a régióban.

A SsangYong piaci részesedése 1,5 százalék fölé emelkedett, ezzel az AutoWallis Európában a márka legnagyobb importőrévé vált.

Ez Bihari Pál szerint azt is jelenti, hogy a dél-koreaiak számára már fontos az AutoWallis csoport és kikérik a véleményüket. Nagyjából hasonló sikereket várnak az AutoWallisnál a kínai partnerektől.

A Nagykereskedelmi Üzletág vezetője szerint várhatóan lesz európai védővám a kínai gyártókkal szemben, és már most látszik, hogy egyre több kínai autógyártó fontolgatja az európai lokális gyártást, egyrészt a gyorsabb kiszolgálás, másrészt a vám kikerülése érdekében.

Meg fognak jelenni a kínai gyártók Európában

– húzta alá. Ugyanakkor szerinte nem szabad temetni még az európai autógyártókat sem, nekik is lesz a kínai jelenlétre megfelelő válaszuk. Kereskedőként az a feladatunk, hogy folyamatosan kövessük a vásárlói igényeket és a lehető legnagyobb mértékben kielégítsük azt – magyarázta.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója
Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója
Kép: AutoWallis

Visszatérve a kínai elnökhöz, kíváncsiak voltunk arra is, mit remélhet az autóipar Hsz Csin-ping budapesti látogatásától.

Reméljük, Magyarországra valóban kiemelt stratégiai partnerként tekint, és bízom benne, hogy új autóipari befektetéseket is hoz hazánkba

– válaszolta Ormosy Gábor, aki szerint további akkumulátorgyári kapacitást valószínűleg már nem tud Magyarország biztosítani, de akár beszállítóként, újabb autóipari befektetést mindenképpen.