HÍREK
A Rovatból

Tömegével jelentkeznek át a választások előtt más körzetbe a szavazók

Az átjelentkezések szabályai az önkormányzati választáson szigorúbbak, mint az országgyűlésin, mégis sokan élnek vele.

Link másolása

A Nemzeti Választási Irodához (NVI) fordult a Népszava, miután kiszúrták, hogy március 13., azaz a választói névjegyzékbe vétel óta nagyjából 18 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik az urnákhoz járulhatnak a június 9-i önkormányzati választáson.

Az iroda statisztikája alapján március közepén 7 897 941-en szerepeltek a lakhely szerinti választói névjegyzékben, ez a szám május 6., hétfőre 33 439-cel csökkent. Mint kiderült: a csökkenés elsősorban a két időpont között elhunyt választópolgárok számával magyarázható, továbbá kis mértékben azzal, hogy vannak olyan választópolgárok, akik 2024. március 13. után vesztették el szavazati jogukat, például közügyektől való eltiltás hatálya alatt állnak, vagy a bíróság kizárta őket a választójogból.

A fővárosban jelenleg 1002-vel többen szavazhatnának most, mint márciusban – közel felük a XI. kerületbe jelentkezett át –, a megyei jogú városok választóinak száma viszont 5827-tel, a vármegyei közgyűlésre szavazóké pedig csaknem 13 ezerrel csökkent.

Nagyot változott az átjelentkezési kedv is a választások előtt – írja a portál. Míg április elején még nem volt jellemző, hogy valaki kérelmezte, hogy máshol szavazhasson,

az elmúlt három hétben megtízszereződött az átjelentkezések száma, hétfőre 15 645-en jelezték, nem a lakcímük szerinti településen akarnak szavazni.

Az önkormányzati választáson szigorúbbak az átjelentkezés feltételei, mint az országgyűlési voksolás alkalmával: nem lehet tetszőleges magyarországi településre bejelentkezni, csak oda, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített a választó. Vagyis az idén csak azok szavazhatnak lakhelyüktől eltérő településen, akik február 11-ig bejelentették új tartózkodási helyüket, és az még június 9-én is érvényes lesz.

A lap hozzáteszi, hogy az elmúlt években az átjelentkezés az utolsó két hétben nőtt meg: tíz éve nagyjából 18,5 ezren, 2019-ben úgy 21 ezren jelentkeztek át, így várható, hogy idén még többen választják ezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Lindner András
A HVG legendás portré rovatának egykori vezetője 78 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Lindner András, a HVG egykori újságírója, a lap portré rovatának szerkesztője – írja a hvg.hu.

„Élete, neve szétszálazhatatlanul fonódik össze a HVG-vel, a lap évtizedeken át legnépszerűbb rovatával, a Portréval. Társszerzőjével, Horváth Zoltánnal ezernél több „arctéri jelentést” készítettek, amíg 2008 nyarán át nem adták utódaiknak a stafétabotot”

– írja róla a lap.

Hozzáteszik: „Munkabírásánál talán csak szakmai alázata volt nagyobb: hétről hétre ő kelt birokra a nyilatkozóval, s ráhárult a csipkelődő riposztokban sem szűkölködő, egyoldalasra tömörített kérdezz-felelek-szöveg elfogadtatása.”

Kollégái egy történet felidézésével is megemlékeznek a legendás rovat szerkesztőjéről.

„Mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy ez nem sikerült: sajtótörténeti és HVG-s kuriózum, hogy az 1990. június 9-i számunkból kényszerűen kimaradt a Szabad György-portré. Attól kezdve András nem nyugodott, amíg nem volt a fiókjában legalább egy tartalék”.

„Az 1993-ban indult rovatban, a Szellemben – ha írásai mögé rejtőzve is – immár jobban feltárhatta magát, de legalábbis a hobbijait, s ha úgy tetszik, a félelmeit is. Ez utóbbiak gyakorta ihlették orvosi témájú írásait. Az egykori kórusénekes és vájt fülű komolyzene-rajongó cikkek garmadájában kamatoztatta ez irányú tudását. A sakk szeretetét pedig családi örökségként kapta nemzetközi mesterként jegyzett apjától, s remek stratégaként „csempészte be” a rovat népszerű cikkei közé” – írja a hvg.hu.

Lindner András 78 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális hőség, 52 fok van, nem ajánlják, hogy bárki az utcán sétáljon Pakisztánban
Az utcák el is néptelenedtek, iskolák zártak be. Közben egyre többen kerülnek hőguta miatt kórházba, a helyzetet áramszünetek is súlyosbítják.

Link másolása

52,2 Celsius fokot mértek 2024 májusában Pakisztánban, ahol már egy hete tombol a hőhullám - adta hírül az RTL.

A brutális hőség miatt az utcák elnéptelenedtek, iskolák zártak be. Az egyik városban már csak pár fokkal marad el a hőmérséklet a valaha mért legmagasabbtól.

Egyes pakisztáni városokban 52,5 fokot rögzítettek az árnyékban. Éjszaka is harminc fok felett van a hőmérséklet.

Az orvosok nem is ajánlják, hogy bárki az utcán sétáljon. Közben egyre többen kerülnek hőguta miatt kórházba, a helyzetet áramszünetek is súlyosbítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter az orosz hekkertámadás jelentéséről: Nem tudom, mi van benne, azt sem tudom, valós-e, és nem is különösebben érdekel
Egy lakossági fórumon válaszolt kérdésekre a külügyminiszter, aki szerint azonban továbbra sincs semmi látnivaló abban az ügyben, amiben az oroszok rengeteg adathoz juthattak a minisztérium szervereiről.

Link másolása

„Nem foglalkozom vele, hát nem veszik észre?!” – vágta oda Szijjártó Péter külügyminiszter a 444.hu újságírójának, amikor az orosz hackertámadást bizonyító levélről kérdezte.

A miniszter 15 percet szánt a sajtóra a nagykőrösi lakossági fóruma után, ahol az újságírók az orosz titkosszolgálatok által a külügyminisztérium ellen elkövetett kibertámadásokról is kérdezték.

Szijjártó sérelmezte, hogy a hackerbotrányt feltáró, a Direkt36-on megjelent cikk olyan színben tüntette fel őt és kollégáit, mintha az orosz érdekek szándékos kiszolgálói lennének, és ölbe tett kézzel nézték volna, hogy minden adatukat elvitték. Előzőleg arra utalt, hogy más szolgálat segítségével kerülhetett ki a támadásról szóló levél a 444.hu újságírójához. Ezt a nagykőrösi fórumon újra felhozta, miközben a dokumentum hitelességét a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt megjelenő titkosszolgálati vezetők sem tagadták.

Szijjártó megismételte, hogy szerinte bűncselekményt követtek el a lap újságírói azzal, hogy nyilvánosságra hozták Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatójának levelét. Majd újra azzal érvelt, hogy titkosszolgálati dolgokról nem szabad a nyilvánosság előtt beszélni.

„Nem tudom pontosan, mi van ebben a levélben, azt sem tudom, hogy ez egy valós levél-e, és nem is különösebben érdekel”

– mondta a miniszter. Hozzátette: ők mindig megtették a szükséges védelmi lépéseket, ha bárki támadást indított valamelyik rendszerük ellen. Ezután már arról beszélt, hogy a külügyminisztérium egyébként nem rendelkezik a szükséges kapacitásokkal.

„Úgy tudom, hogy olyan információ, ami a szuverenitásunkat, működőképességünket veszélyeztette volna, nem került idegen kezekbe” – állította a miniszter, de arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy bizalmas információ került-e ki. Elmondta, hogy sok beavatkozási kísérlet van az informatikai rendszereikbe.

Korábban a 444.hu az orosz támadásról szóló levél alapján azt írta: a titkosszolgálatok már akkor javaslatot tettek egy új rendszer felállítására, de ez végül elmaradt. Szijjártó most azt mondta: nem tud róla, hogy készült volna terv a magyar diplomácia teljes informatikai hálózatának megújítására, miközben azt a KKM vezetése rendelte meg.

A miniszter most arra sem válaszolt, hogy miért nem valósították meg a terveket. Hogy miért nem hívatta be az orosz nagykövetet a hackertámadás után, azt azzal indokolta: akkor sem tett ilyet, amikor más irányból érhették „kísérletek” az informatikai hálózataikat.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a kiszivárgott dokumentum alapján Szijjártó Péternek tudnia kellett arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek 2021-ben feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát. A hírt a 2022 áprilisi választások előtt még a tárca és több kormánypárti politikus is „kampányhazugságnak” nevezte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Esős idő lesz szerdán, több megyében záporok, zivatarok várhatóak
Szerdán az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Folytatódik az esős idő, de lehet számítani napsütésre is - derült ki a met.hu előrejelzéséből.

Szerdán az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott valószínű több helyen zápor, zivatar. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye. Az északnyugati szél megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között valószínű. Késő estére 15-21 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Főleg az északi harmadban és a nyugati, délnyugati tájakon alakulhat ki szórványosan záporeső, zivatar. Erős vagy viharos széllökések csupán zivatar térségében lehetnek. A csúcsértékek többnyire 25-30 fok között alakulnak, de a nyugati megyékben ennél kissé hűvösebb lehet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: