Orvosmeteo: országszerte viharokra figyelmeztetnek

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat - figyelmeztetnek a meteorológusok.

Borongós, viharos időre számíthatunk a következő napokban, a Kiderül előrejelzése országszerte viharokra figyelmeztet. 

Napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget. A szeles, csapadékos területeken ugyanakkor a hőérzet alacsonyabb lehet a vártnál, így javasolt rétegesen öltözködni. A levegő pollenkoncentrációja az esőzés miatt csökken, ami jó hír az allergiával küzdők számára. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. A középső országrészben kevesebb helyen lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra