A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát hangsúlyozta hétfői beiktatási beszédében a sziget új elnöke, a békét nevezve az egyetlen lehetséges útnak, s felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.2024. május 20.
Az olasz parlament elfogadta az illegális mecsetek szabályozására való törvényjavaslatot, amit ezután a szenátusnak is jóvá kell hagynia. 2024. május 20.
Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.2024. május 20.
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő - mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap.2024. május 19.
A józan ész, a gazdasági jólét, a biztonság és a szabadság védelmében a hazafiak globális szövetsége mellett szólalt fel Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke, pártja Europa Viva 24 elnevezésű politikai nagygyűlésén vasárnap Madridban, amelyre a magyar kormányfő is videóüzenetet küldött.2024. május 19.
A napokban egy dél-spanyolországi hotelbe helyeztek át embereket, miközben a rendőrség újabb bevándorlókat tartóztatott le különböző bűncselekmények miatt. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította.2024. május 19.
Baleset érte az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikoptert az állami tévé jelentése szerint, de egyelőre semmilyen további részlet nem ismert, sőt ellentmondóak a közlések.2024. május 19.
Sajtóhírek szerint ahhoz, hogy Ukrajna vissza tudja verni a Föderáció támadásait, sürgős katonai támogatásra van szüksége. Ennek megoldására további források biztosítását sürgeti Németország - számolt be a Bild című német napilap.2024. május 19.
Újabb gyanúsítottakat vett őrizetbe a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség a szlovák miniszterelnök ellen elkövetett támadás miatt. Közben kiderült, hogy Robert Fico már nincs életveszélyben - ezt az ideiglenes helyettese jelentette be. 2024. május 19.
A Kongói Demokratikus Köztársaság hadserege bejelentette, hogy három ember meghalt, amikor sikeresen akadályoztak meg egy puccskísérlet helyi idő szerint vasárnap kora reggel.2024. május 19.
Oroszország szombat este ismét masszív dróncsapásokat mért Ukrajnára. Az ukrán légierő közlése szerint az érintett területek között volt Kijev is. 2024. május 19.
Ferenc pápa a Szentlélek közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a nemzetek vezetői nyissák meg a béke kapuit, és az ukrajnai Harkiv városáról is megemlékezett a Szent Péter téren pünkösdvasárnap, amikor az egyház a Szentlélek kiáradását ünnepli.2024. május 19.
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben - közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.2024. május 19.
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta - írja a Magyar Nemzet.2024. május 19.
A Világgazdaság cikkéből kiderül, hogy milyen sok pontban változtatták meg a katonai szolgálatról szóló törvényt, annak érdekében, hogy minél több fiatalt lehessen besorozni a hadseregbe. 2024. május 18.
Böjte Csaba a csíksomlyói búcsúról elmondta: "Az itt lévő emberek egyharmada vagy legalább 25%a gyalog jött ide a környékbeli falvakból."2024. május 18.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, a Hír Televízió is élőben közvetíti. A műsorfolyam 11 órától indul, a 11:30-kor kezdődő misét honlapunkon, youtubeos csatornánkon és facebookos oldalunkon is élőben lehet követni.2024. május 18.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút – írta cikke címében a Magyar Nemzet, illetve a lap beszámol Donald Trump egyik kampányeseményéről, ahol a republikánus elnökjelölt a harmadik világháborúról beszélt.2024. május 18.
Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony Gergely "speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét": úgy eltűntette Budapest pénzét, hogy közben semmi nem épült - közölte a Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje a Facebook-oldalán hétfőn.
A napokban történt Magyar Péter egyik újabb agresszív dühkitörése, melynek alkalmával a baloldali figura egy templomból, a mise végeztével hazainduló embereket, köztük Putnok fideszes polgármesterét, Tamás Barnabást kezdte el vállalhatatlan módon gyalázni.
Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
A műsorvezető, publicista a HírTV képernyőjén keresztül a Bayer show-ban mondta el, hogy miért lesz fontos a jűlius elsejei Békemenet, hogy miért kell ott lenni és miért kell kiállni Európa mellett. Szerinte meg kell mutatni, hogy mi vagyunk a normalitás, sőt, hogy mi vagyunk az az Európa, amelyet érdemes és lehet szeretni.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.