Belföld

Árpád hídi gázolás: a kerékpáros halálát okozó Mercedes sofőrje mellett az egyik BMW-s is gyanúsított

MTI/Mihádák Zoltán
MTI/Mihádák Zoltán

Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost – értesült a 24.hu.

A halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és az a szalagkorlátba csapódott.

A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt a RACE-001-es rendszámú sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

A történtekről a rendőrség videót is közölt, amelyen látható, hogy a Mercedes felborult az ütközés után, és körülbelül 70 métert pörgött a tetején, végül a két mögötte érkező BMW közül a második belerohant a tetejére borult sportautóba.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint utóbbi BMW sofőrjét hallgatták ki gyanúsítottként közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Mint írták, a megalapozott gyanú szerint a sofőr a megengedett haladási sebességet jelentősen túllépve közlekedett az Árpád hídon és nekiütközött a korábbi közlekedési baleset következtében a hídon a tetején álló személygépkocsinak, ezzel személyi sérülést okozva. Hozzátették, a BMW-s a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megvizsgált, és annak alaptalansága miatt elutasított.

Az ügyészség közlése szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van az ügyben, ami várhatóan azt is tisztázza majd, hogyan befolyásolta a történteket, hogy a biciklis halálát okozó Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig szintén vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét.

A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW. A férfit egy időre le is tartóztatták, ám – mint beszámoltunk róla – tavaly kiengedték a börtönből, azóta bűnügyi felügyeletben van, és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok.

Szajki Bálint / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik