szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Blikk azt írja, hogy Istenes Bence száll helyette ringbe.

Júniusban kezdődnek a Hell Boxing Kings nemzetközi bokszverseny selejtezői. Az egymillió dollár összdíjazású verseny celeb kategóriáiban a Sztárbox győztesei indulnak, azaz a nehézsúlyú bajnok Brasch Bence, a női bajnok Berki Mazsi, illetve a férfi középsúly győztese, aki Molnár Áron volt. A Blikk azonban most azt írja, hogy mégsem ő, hanem Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot ebben a súlycsoportban a celeb kategóriában.

A lap úgy tudja, hogy a Sztárbox győztesével nem tudtak megállapodni a szervezők, ezért ugrik be Molnár helyére Istenes.

A bokszversenyen tíz ország résztvevői versenyeznek majd négy súlycsoportban, illetve a celeb kategóriában. A győztesek 100 ezer dollárt, azaz több mint 35 millió forintot kapnak súlycsoportonként. Az RTL a negyeddöntőktől kezdve egészen a döntőig közvetíti majd a meccseket.