SZTÁRVILÁG
A Rovatból

ValóVilág: Már az első adásban rúdtánc-bemutatót tartott VV Reni

A hangulat hamar felforrósodott. Megyeri Csilla most debütál élő adás műsorvezetőjeként.

Link másolása

Elindult a ValóVilág12. Az idei széria műsorvezetői Puskás-Dallos Peti és Megyeri Csilla lesznek, és vezetésükkel az első beköltözők már túl is vannak az évad első játékán, ahol a villalakóknak egy kulcsot kellett megtalálniuk. A nagy igyekezetben VV Bogi teljesen belezavarodott a tévén látható számokba.

A játék utáni buliban VV Reni rúdtánccal igézte meg a srácokat a villa udvarán.

A nap itt még nem ért véget. VV Valen nem bírt magával, lefekvés előtt egyenesen VV Dorka ágyához ment, így próbálta becserkészni a lányt.

Ezen túl egy új villalakóval VV Dzsigerivel gyarapodott a villa. A 21 éves fiú nem találta a helyét a dolgozó emberek világában, emiatt úgy döntött, hogy az életét a bulizásnak szenteli. Saját elmondása szerint VV Dzsigeri már csütörtökön fejest ugrik a hétvégébe, és nincs olyan bulis estéje, amikor magányosan menne haza. A nézőknek csak azt üzente, hogy

„Addig nézzétek a ValóVilágot, amíg benne vagyok”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Azahriah Gulyás Gergelyékről: Ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a „kisemberrel” bármilyen ügyfélszolgálaton
Az énekes három teltházas Aréna-koncertje után most egy kormányinfón húzta fel magát.

Link másolása

Három teltházas koncertje után már egészen más gondok foglalkoztatják Azahriát – legalábbis ez derül ki Insta-sztorijából.

Az énekes egy korábbi kormányinfó videóját posztolta, ami a kínai elnök érkezése előtt készült. Azt nem tudni, hogyan került most Azi elé a felvétel, amin a Telex újságírója azt nehezményezi, hogy sem őket, sem az RTL-t nem hívták meg Hszi Csin-ping sajtótájékoztatójára. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy „Továbbra sem kézbesítek sajtómeghívókat”, így Simor Dániel Vitályos Eszter kormányszóvivőhöz fordult. Ő először azt mondta, hogy biztosan meghívták a médiát a sajtótájékoztatóra. Amikor azonban szembesítik azzal, hogy több médium nem kapott meghívást, ő is elismétli: „Én sem foglalkozom sajtómeghívók kézbesítésével, ne haragudjon.” Miután elmondja, hogy ki foglalkozik vele, mosolyogva ígéri meg, „kedves Dánielnek”, hogy feltétlenül értesíteni fogja.

A Paul Sonati néven instázó Azahriah teljesen kiborult a felvételen, és a követőit kérdezte arról, mit szólnak a párbeszédhez. Videójához annyit ír:

„Csodálkoztok, hogy szar a posta, azt' fentebb ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a "kisemberrel" bármilyen ügyfélszolgálaton.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szoboszlai Dominik barátnője nyilvánossá tette Insta-profilját – ő rabolta el a focista szívét
Borka PR és marketing területen dolgozik, már közös kép is készült róluk.

Link másolása

Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása után nagyon sokat cikkezett a sajtó a focista akkori barátnőjéről, Gécsek Fanniról. Álompárnak kiáltották ki őket, tavaly ősszel mégis szakítottak.

A középpályás sztár jelenleg egy Buzsik Borka nevű fiatal székesfehérvári nővel jár, aki marketing- és PR-szakértő szakmával büszkélkedhet.

Borka most nyilvánossá tette Instagram-fiókját, így bárki megnézheti, hogy ki rabolta el a 23 éves futballista szívét. Az NLC információi szerint a lány egykori szinkronúszó és ráadásul modell is.

A Redditen már többen osztottak meg olyan képet, amin Borka és Dominik együtt láthatóak, van, amelyiken a sztárfocista autójában ülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szilágyi Liliána modellkedik és szállodát takarít Mexikóban, közben megszűntek az apja által indított perek
Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is, amelyet Szilágyi Liliána ellen apja indított, miután az úszónő kitálalt a sajtónak. Szilágyi Zoltán korábban két feljelentést is tett.

Link másolása

Az Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi úszónő, Szilágyi Liliána 2021 végén bántalmazással vádolta meg egykori olimpikon, ügyvéd édesapját, aki jogi úton próbált elégtételt venni. Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is - írja a Blikk.

Szilágyi Zoltán, az édesapa két feljelentést tett a lánya ellen becsületsértés, illetve becsületsértés és kegyeletsértés miatt. A tárgyalásokat addig felfüggesztették, ameddig a rendőrség vizsgálta Liliána kijelentéseit, de a nyomozást decemberben – elévülésre hivatkozva – befejezték, így folytatódhattak az édesapa által indított perek. Az egyik feljelentést Liliána legelső kiállása után tette Szilágyi Zoltán: ebben az ügyben már korábban született egy elsőfokú, megszüntető végzés, mivel Szilágyi Zoltán nem jelent meg az egyik tárgyaláson.

A második eljárást a 27 esztendős sportolónő Kadarkai Endrének adott interjúja miatt indította az édesapa: abban az úszónő többek között arról is beszélt, hogy Szilágyi Zoltán többször tettleg bántalmazta a nagyapját, a vízilabda-legenda Gyarmati Dezsőt, illetve, hogy az apai nagyanyja gyerekként molesztálta őt. Utóbbiról Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István erről most azt mondta a Blikknek:

„Az édesapa az április 30-i tárgyaláson ejtette a vádat, ami azt jelenti, hogy megszűnik az eljárás. Az indoklása szerint nem azért állt el a vádtól, mert elfogadja Liliána szavainak a valóságtartalmát, hanem más okból. Az ügy így mindenesetre nyugvópontra került. Mivel Liliána jelenleg Mexikóban él, így aligha erőlteti tovább a jogi lépéseket Szilágyi Zoltán.”

Arról, hogy Szilágyi Liliána új életet kezdett Mexikóban, korábban mi is írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi új képe alatt megőrültek a kommentelők
Megszoktuk, hogy az énekesnő posztjai megosztják a hozzászólókat, de ami most történt, olyan talán még nem is volt.

Link másolása

Új képet posztolt az Instagramon Tóth Andi. Az énekesnő osztott már megbotrányosabb, szexibb, provokatívabb felvételt is, most mégis teljesen megosztotta rajongóit, akik már több mint 200 kommentben fejtették ki a véleményüket Andi külsejét illetően, teljesen vegyes hangvételben.

Egyébként erről a képről van szó:

A kommentelők egyik fele szerint nagyon előnytelen a fotó, míg mások odavannak, hogy Andi milyen szép – megint. A baj persze nem a negatív véleményekkel van, hanem – szokás szerint – azok hangvételével. Egyesek – ismét – szerek fogyasztásával vádolják meg az X-Faktorba visszatérő sztárt, míg mások feljogosítva érzik magukat rá, hogy kéretlen étkezési tanácsokkal szolgáljanak Andinak.

Néhány a kommentek közül:

„Mi ebben a szép...?”

„Le vagy szedálva”

„Jesszus halálfej”

„A drog rossz. Értem?”

„Sajnos en azt látom, hogy nem vagy jól. :( ”

„És ez valakinek szép”

„Egyél már egy kicsit a Jó Isten Áldjon meg!”

„Nagyon lefogytál”

Ezekkel szemben érkeztek ilyen hozzászólások is:

„Jézusom, de gyönyörű!”

„Andit lehet szeretni vagy nem szeretni. Viszont tisztelni kell benne, hogy meri magát megmutatni úgy, ahogy éppen érzi magát. Senki kedvéért nem fogja magát megjatszani. Úgy szeretjük, ahogy van. Áldás veled”

„Természetes. Minden értelemben.”

„Gyönyörű vagy így smink nélkül. Tudom, kell a smink, hisz a nőnek kell. De így is gyönyörű vagy.”

„De szép ez kerek egész látvány és a boldog mosoly, látszik belülről árad”

Ember legyen a talpán, aki itt igazságot tesz! Mindenesetre valószínű, hogy Andi épp az ilyen kommentáradat alapján írta meg annak idején a számot, ami most is érvényes:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk