Egy biztosítótársaság a kutatásai alapján összeállított egy listát a legnépszerűbb látványosságokról – amelyek a zsebtolvajok körében is igen népszerűek. Aki erre jár, legyen különösen éber!
Kevés frusztrálóbb dolog van annál, mint amikor ellopják a telefonunkat, különösen nyaralás közben. Mivel Európában sok túlzsúfolt város van, ahol könnyen belefeledkezünk az építészet vagy az ókori romok látványába, és elmulasztunk vigyázni a zsebünkre, nem meglepő módon a velünk ellentétben éber zsebesek ezt megpróbálják kihasználni.
De pontosan mely látnivalóknál kell igazán odafigyelni erre? Ennek járt utána a brit Quotezone.co.uk utasbiztosító, az ún. „európai zsebtolvajlási indexet” használva. Ez a mutató azt értékeli, hogy
az egyes országok öt legfontosabb turisztikai látványosságáról írt beszámolók milyen arányban említik a zsebtolvajlást.
Az első helyen Olaszország áll, azon belül is a római Trevi-kút. Minden egymillió Olaszországba látogató britre 478 zsebtolvajlási eset jutott 2023-ban. A második helyen Franciaország áll, különösen óvatosnak kell lenni az Eiffel-torony környékén, ahol 251-et mutat ugyanez az index, míg a harmadik Spanyolország lett, azon belül is a barcelonai Las Ramblas és környéke.
Miután előttünk a nyár, amikor sokan, sokszor és sokfelé utazunk majd, mutatjuk a top tíz további helyezettjeit:
4. Németország, Berlin, Brandenburgi kapu
5. Hollandia, Amszterdam, vörös lámpás negyed
6. Portugália, Lisszabon, Alfama
7. Törökország, Isztambul, Hagia Sophia környéke
8. Görögország, Athén, Akropolisz Múzeum
9. Lengyelország, Krakkó, Rynek Główny (a város főtere)
10. Írország, Dublin, Guinness Storehouse
(Forrás: TimeOut, fotók: Unsplash)
barcelona | Európa | látnivaló | zsebtolvaj | nevezetesség
Egy utazási szakértő elárulta, mi az a két leggyakoribb hiba, amit a repülőn alvásnál elkövetünk
Hat csodás európai város, ami valamiért ritkán kerül szóba utazáskor
Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!