Brutális ítéletidő közelít, ránk fog szakadni az ég: jéggel, széllel és rengeteg esővel jön a hidegfront
Már megint egy hidegfront vet véget a kora nyárias időnek.
A HungaroMet előrejelzése szerint kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar.
A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.
Az egész országra kiadták a riasztást
Kedden a déli óráktól először északkeleten, az Észak-Alföldön, majd jellemzően a délután második felében az ország délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok. Az egymást követő cellákból, illetve a lassú áthelyeződés következtében kis körzetekben előfordulhat felhőszakadásszerű csapadék (15-30 mm), esetleg kis méretű jég, illetve zivatar környezetében viharos (~55-60 km/h) széllökés.
Mint azt a naphire.hu is megírta, kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Óriási a baj a Dunántúlon, mindent elleptek a tűzoltók és a mentők Bajba került egy kiránduló a Bakonyban.
- Borzalmas részletek a dunai hajókatasztrófáról, egy holttestet Budapestig vitt a víz Verőcénél egy szállodahajó és egy kisgéphajó ütközött.
- A legváratlanabb helyről és időpontban érte brutális támadás Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc elindította a pünkösdi ünnepet.
- Eljött a pokol Magyarországra 90 km/h-s szél, jégeső, özönvíz: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást.