Tragédia
Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
Még szombat délután történt a horrorbaleset a Baranya vármegyei Szalántán, ahol három autó karambolozott. Az egyik kocsiban Stétz Dani, korábbi MMA-harcos és személyi edző ült a párjával, ők a helyszínen meghaltak.
2024.05.06 19:20ma.huHárom személyautó karambolozott szombat délután Szalántánál, az 58-as főút 11-es kilométerszelvényénél. A baleset következtében az egyik autó felborult. Két ember beszorult, akit a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a pécsi és siklósi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki a járműből.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szeirnt egy fiatal férfi és egy fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen elhunytak. Továbbá egy idős nőt súlyos-életveszélyes sérülésekkel és egy gyermeket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A helyszíni adatgyűjtés során kiderült, hogy mindhárom érintett személygépkocsi Pécs irányába közlekedett. A legelöl haladó autó balra akart kanyarodni, ám a mögötte haladó két autó már megkezdte az előzését, ekkor ütköztek. A sportautó nagyon gyorsan ment, feltehetően egy másik kocsival versenyezhetett.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást, amelynek keretén belül a balesetben érintett járművek sebességének a vizsgálata a szakértői bizonyítás tárgyát képezi. A helyszínen elhunyt gépjárművezető tekintetében igazságügyi boncolás elrendelésére került sor, melynek szintén része a vezetési képességre hátrányosan ható szerek vizsgálata is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06