Az uralkodó temetésére készülnek az Egyesült Királyságban.
Egészen drámai részletek derültek ki III. Károly király állapotáról. Mint ismert, a brit uralkodó februárban jelentettek be, hogy egy rutinbeavatkozás során rákos elváltozást találtak az orvosok a szervezetében. A műttet követően szinte azonnal megkezdték a királynál a kemoterápiás kezeléseket.
Azóta Károly már vissza is tért a nyilvánosság elé, bár még nem viszi túlzásba a munkát, azonban elmondása szerint továbbra is pozitívan áll a dolgokhoz és jól érzi magát. A Blikk Rúzs szerint azonban megváltoztatták a királyi család temetési forgatókönyvét, és elkezdtek III. Károly temetésére felkészülni.
Bár a király azt állítja, hogy jobban van, egyes bennfentesek arról kezdtek beszélni, hogy ez közel sincs így, sőt már a családtagjai is aggódnak miatta. Ennek ellenére az uralkodó látja a fényt az alagút végén és eltökélten harcol a rák ellen.
- mesélte egy bennfentes, aki hozzátette, hogy a terveket most leporolják és aktívan naprakészen tartják, ugyanakkor erről nyilvánosan nem beszélnek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.
- Sokkoló felvételen, ahogy Sean „Diddy” Combs brutálisan megveri a barátnőjét A CNN által megszerzett 2016-os biztonságikamera-felvételen látható, ahogy Sean "Diddy" Combs megragadja, meglöki, rángatja és megrúgja akkori barátnőjét, Cassie Venturát egy olyan veszekedés során, amely szerepel a Ventura által novemberben benyújtott szövetségi perben.
- Botrány a szállodában: Kovács "Kokó" Istvánt megtámadták, majd brutálisan összeverte a férfit Híres filmrendező fia támadta meg a magyar ökökvívót.