A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje tényleg mindent bevet, hétfőn egy rövid Facebook-videóban „leplezett le” egy olyan, VII. kerületi házban található liftet, ami 40 millió forintba került a kerületnek és a ház lakóinak, és állítása szerint „a semmibe vezet”. A leleplezés azonban nem egészen úgy sült el, ahogy Szentkirályi szerette volna.
Fotó: Facebook/Szentkirályi Alexandra
A videóból kiderül, hogy a Király utca 47-es szám alatti gangos házba a liftet két éve szerelték be, de még tavaly augusztusban is végeztek rajta különböző munkálatokat, addig pedig még kilépő és korlátok sem voltak, „tehát tényleg a semmibe lehetett kilépni” – hangzott el. Ebből a főpolgármester-jelöltnek az a következtetést sikerült levonnia, hogy íme, „egy lift, ami ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés” – közölte a Telex.
Azonban nem olyan világos ez a hatalmas leleplezés, mint Szentkirályi gondolta, ugyanis a semmibe vezető lift „botránya” már tavaly végigment a kormánymédián. Azonban az akkor óriási publicitást kapott liftről a Lakmusz a VII. kerületi önkormányzat információi és a rendelkezésre álló társasházi dokumentumok alapján annak idején megállapította, hogy a lakóközösség döntött a beruházásról, továbbá a lift a leleplezés idején még félkész volt, illetve az önkormányzat nem került semmilyen módon bevonásra a liftprojekt indításába, kivitelezésébe vagy finanszírozásába, a társasház önerőből indította és fizette azt.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
elárulom: az ország állampolgárai fizetik, te, én és mindenki!
A fidesz és vezére meg Soros mai összegben több mrd nagyságrendű támogatásának köszönheti létét, parlamenbe kerülsét, majd hatalmát.
Van még kérdés???
Asszem ezt a pofont is latni lehetett a Holdrol
Új hozzászólás