Egy százalék – Norris életjelet adott magáról a futamgyőzelem után

2024.05.06. 19:16
Lando Norris, a McLaren 24 éves versenyzője hatodik Formula–1-es idényében, 109 nagydíjat és 15 dobogós helyezést követően vasárnap, Miamiban megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. A brit versenyző sikere után adott interjúiban több utalást is tett arra, hogy komoly ünneplés veszi kezdetét Floridában, ennek megfelelő volt közösségi oldalán a fieszta utáni első bejegyzése. Mi pedig a nagy győzelmét követően összeszedtük azt, hogyan jutott el idáig a fiatal versenyző.

A nagydíj másnapján – a siker apropóján szó szerint másnapján – délután fél négykor meg is született az első poszt: „1% recovery”. Mindez magyarul tömören annyit jelent, hogy a buli tényleg jól sikerülhetett, egyelőre ugyanis csupán egy százalékban pislákol benne az élet. A poszt alatti szövegben még annyi áll, hogy „worth it”, tehát megéri. Mindezzel arra utal, hogy első győzelmét igen jól megünnepelte, az eredmény tükrében a másnappal járó szenvedés minden egyes perce megérte.

Lando Norris 1999 novemberében, az angliai Bristolban született. Édesanyja révén belga, édesapjának köszönhetően pedig brit állampolgársággal is rendelkezik. Tehetős családba született: édesapja, Adam Norris 2016-ban a 18. leggazdagabb bristoli lakos volt, az egész Egyesült-Királyságot tekintve pedig két évvel később az 501. helyen állt – nem véletlen, hogy 11 évvel ezelőtt, 36 évesen már nyugdíjba is vonult.

A szakírók ugyanakkor hangsúlyozzák, Lando Norris nem a családi pénztárca vastagsága, hanem tehetségének köszönhetően került a motorsport királykategóriájába.

Nézzük is meg, hogyan jutott el idáig a McLaren versenyzője.

Természetesen – ahogy minden Formula–1-es versenyző – Norris is gokartozással kezdte karrierjét, amelyben aztán szép eredményeket ért el. 2014-ben az akkor létrehozott brit Formula–4-es bajnokságba,– amelyben Molnár Martin révén idén van magyar érdekeltségű versenyző is –, továbbá egyszerre az olasz és az ADAC F4-ben is pallérozódott. Norris a Carlin csapatban kezdett el versenyezni, azonnal jött is a hatalmas siker: tíz rajtelsőséget, nyolc győzelmet és 15 dobogós helyezést ért el. Így 42 pontos előnnyel nyerte meg a betétkategóriának számító brit F4-es sorozatot.

Két évvel később a Toyota Racing sorozatban, a Formula Renault 2.0 Európa-kupában és a Formula Renault 2.0 NEC-ben is felbukkant – mind a hármat megnyerte. Eközben Formula–3-as Európa-bajnokság utolsó három versenyén is lehetőséget kapott, a következő idényben pedig már főszereplőként volt jelen a versenyfutásban, teljes idényt futott és 53 pontos előnnyel be is húzta a bajnoki címet.

A fordulópont

Majd eljött a 2018-as év, egyben a brit egyik legfontosabb éve: a bajnoki cím Formula–2-es szereplést jelentett – ahol vendégversenyzőként már az előző idényben is kapott lehetőséget –, ott pedig már az első futamán győzött. Végül azonban nem úgy sült el az idény, ahogy Norris és a Campos Racing eltervezte, ugyanis összesítésben 68 ponttal kikapott honfitársától, George Russelltől, és a második helyen zárt – elkeseredve azonban biztosan nem lehetett.

A vereség ellenére ugyanis érkezett az a lehetőség, ami minden autóversenyző álma: ajánlatot kapott egy Formula–1-es csapattól, a McLarentől.

Igaz, már 2017-ben tagja lett a wokingiak tehetséggondozó programjának, de igazán komoly feladatot a következő szezontól kapott, mint teszt- és tartalékpilóta. A közös munka pedig olyannyira jól sikerült, hogy 2019-től már élesben, teljes értékű versenyzőként egész szezont futott Carlos Sainz oldalán – az újonc nem is okozott csalódást, annak ellenére, hogy 47 ponttal „kapott ki” csapattársától az összesítésben 11. helyen zárt.

A sportágtól szokatlan módon kiváló kapcsolat alakult ki a McLaren két versenyzője között, ezért a csapat úgy döntött, a 2020-as szezonnak is a spanyol és a brit versenyzővel vág neki. Végül a tomboló koronavírus-járvány miatt rövid lett a szezon, az előre eltervezett márciusi ausztrál rajt helyett először a nyár közepén, júliusban a Red Bull Ringen kezdődhetett meg a körözés.

Norris azonban addig sem hagyta tartalom nélkül drukkereit: a Twitch-en, és különböző streamingplatformokon osztotta meg a virtuális világ történéseit. Persze sokszor csatlakozott hozzá valamelyik kollégája, többször felbukkant a monacói Charles Leclerc, a williamses Alexander Albon és honfitársa, George Russell is. Utóbbi kettő egyébként ugyanakkor került be az F1-be, mint Norris. 

Norrisnak 2020 márciusában 775 ezer feliratkozója volt, ez mára már több mint másfél millió (annak ellenére, hogy a zsúfolt versenynaptár miatt hónapok óta inaktív).

A 17 versenyes rövid idény első futamán meg is szerezte pályafutása első dobogós helyezését, a szezont pedig első szezonjához képest két pozíciót javítva a kilencedik helyen zárta – már dupla annyi ponttal a zsebében.

Az első két szezonban többször érkezett kritika arra, hogy a britből soha nem lesz karakteres és győztes pilóta, erre azonban következő évében már igen komolyan rácáfolt. Főleg ha megemlítjük azt a nem elhanyagolható tényt, miszerint Norris elvesztette barátját és csapattársát, ugyanis a Ferrari bejelentette, hogy átigazolják Carlos Sainzot. Tartani lehetett attól: ez úgy a csapat, mind a fiatal brit felfelé ívelő teljesítményének a rovására mehet.

Daniel Ricciardo érkezése azonban nemhogy nem zavarta meg Norrist, hanem lökött is a teljesítményén: az első tíz versenyén kivétel nélkül pontot szerzett. Háromszor harmadik, kétszer negyedik, négyszer ötödik és egyszer nyolcadik helyen ért célba. Ezzel 113 pontot gyűjtött, többet, mint a 2020-as szezonban összesen.

Csupán egyszer, éppen a számunkra különösen fontos Hungaroringen nem fejezte be a versenyt, a 22 futamos idényből 20-szor pontot is szerzett. Ekkor már kétszer, Szocsiban és Monzában különösen közel került a végső győzelemhez. Előbbinél a lezúduló eső, utóbbinál meg csapatutasítás okozta a vesztét. Az élet azonban később visszaadta a britnek azt, amit ott és akkor elvett tőle…

Ezzel a – korát meghazudtoló – lenyűgöző teljesítménnyel pedig végleg feliratkozott a futamgyőztes, illetve világbajnoki várományosok listájára. A hétszeres futamgyőztes csapattársával nemhogy felvette a versenyt, gyakorlatilag „agyon is verte” – a brit 160, míg a korábbi red bullos csupán 115 pontot szerzett. Ezzel F1-es pályafutása során először megelőzte csapattársát: előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen zárt.

A 2022-es szezon első néhány futama után látszódott, hogy Riccardo még mindig nem illeszkedett be új csapatába, és a brit jóval előtte járt. Ami olyannyira visszaköszönt, hogy a szezon közben, augusztusban már be is jelentette a csapat: az ausztrállal nem hosszabbítanak, helyette a fiatal – a tökéletes önéletrajzzal rendelkező – Oscar Piastrit igazolják le, és a legfiatalabb párossal indulnak neki a következő idénynek.

Norris végül nem gyűjtött annyi pontot, mint egy évvel korábban (122 ponttal végzett a hetedik helyen), ám minden eddiginél jobban elbánt csapattársával. Háromszor több pontot zsebelt be, mint a 10 évvel idősebb és sokkal tapasztaltabb hétszeres futamgyőztes. Aki nem mellesleg a 11. helyezett lett a maga 37 pontjával.

Más szerepkörben – újoncból frontember

Piastri érkezésével 2023-ban, F1-es pályafutása során először került a „nagy tesó” szerepébe, ennek megfelelően magára akarta vállalni a csapatvezér szerepét is. Amire négyéves tapasztalata lehetőséget is adott (volna), ám már a tesztek során feltűnt: az autó versenyképességével komoly problémák adódnak majd a szezon során.

Ez aztán a gyakorlatban be is igazolódott: az idénynyitó Bahreini Nagydíjon Piastri célba sem ért, Norris pedig csak a 17. helyen zárt. A vesszőfutás egészen a júniusi, Kanadai Nagydíjig folytatódott. Mindaddig, az első nyolc versenyén a McLaren csupán 17 (Norris 12, Piastri öt) pontot szerzett.

Majd következett egy hatalmas fejlesztési csomag, ami a szezon legnagyobb javulását eredményezte: következőnek, Spielbergben Norris az előkelő negyedik helyet szerezte meg, a hazai, silverstoni futamon pedig már mindketten masszív pontokat gyűjtöttek: a brit a második, csapattársa a negyedik helyen végzett. Mindez azt jelentette, hogy Norris egymagában több pontot gyűjtött, mint addig az egész csapat, illetve kettejüket egybevetve pedig 30 egységet szereztek a „papaja teamnek”.

Ezt követően a McLaren szárnyalt: a Red Bull mögött egyértelműen a második erőt képviselte a szezon hátralévő felében, 13 futam alatt összesen 273 pontot (Norris 181, Piastri 92) gyűjtött – ennél csupán a Red Bull (425) bizonyult jobbnak.

Ezzel elérkezünk a 2024-es szezonhoz, amikor is már „minden ország levegőjében benne volt” egy Norris-győzelem.

Számos interjúban beszélt már arról, nem zavarja az, hogy az F1 történetében ő az a pilóta, aki győzelem nélkül rendelkezik a legtöbb dobogós helyezéssel (Norris akkor nyolc második, illetve hét harmadik helyet számlált.) Éppen ellenkezőleg: tudta, ha végre elérkezik számára az a bizonyos pillanat, akkor még édesebb lesz a győzelem íze.

A szezon első öt futamának mindegyikén (Bahrein, Szaúd-Arábia, Ausztrália, Japán és Kína) is szerzett pontot, kétszer pódiumon is állhatott. Majd következett a vasárnapi, Miami Nagydíj, amely elhozta pályafutása legszebb napját és eredményét: az F1-es karrierje hatodik évében, a 110. versenyén bezsebelte első futamgyőzelmét, amelyet betegeskedő nagymamájának ajánlott fel.

A Formula–1-ben mindenki győzni akar. Aztán van, akinek erre reális esély is megadatik, másnak csupán vágyálom ez a cél. A (rész)siker természetesen igen komoly egyéni és csapatmunka is – főleg akkor, ha olyan dominancia mellett kell tennie mindezt, mint amit 2021 óta a Red Bull és Verstappen, korábban pedig hét éven át a Mercedes Lewis Hamiltonnal karöltve ért el.

A Formula–1 egy zárt közösség, gyakorlatilag kiskoruk óta egymás ellen versenyeznek a pilóták a betétfutamoktól kezdve. Azonban ezt a győzelmet senki nem irigykedve, hanem a legnagyobb örömmel fogadta.

Norris nemcsak a pályán, de azon kívül is nagy népszerűségnek örvend. 

Életkorából fakadóan a valós élet mellett párhuzamosan már a virtuális térben is otthonosan mozog, azt teljesen magáénak érzi. Instagramon például 8,1 millió követője van – a portálon előszeretettel oszt meg képeket magánéletéről.

Legyen szó utazásról, a hobbijairól (például golf, tenisz), a saját maga által készített fotóiról, ruhamárkájáról, de az F1-ben elért eredményeiről is. Aktivitása pedig arra enged következtetni, hogy a brit valóban élvezi, magáénak is érzi az internet adta lehetőségeket, és jól használja a közösségi médiás felületeit, azok erejét.

Formula–1, a vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 18 van hátra):

Versenyzők:

1. Verstappen 136 pont

2. Pérez 101

3. Leclerc 98

4. Sainz 85

5. Norris 83

6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 41

7. Russell 37

8. Alonso 33

9. Hamilton 27

10. Cunoda 14

11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 9

12. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6

13. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6

14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 5

15. Ocon 1

16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

Csapatok:

1. Red Bull 237 pont

2. Ferrari 189

3. McLaren 124

4. Mercedes 64

5. Aston Martin 42

6. RB 19

7. Haas 7

8. Alpine 1