Nagyvilág

Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője

Felix Zahn / Photothek Media Lab / dpa Picture-Alliance via AFP
Felix Zahn / Photothek Media Lab / dpa Picture-Alliance via AFP

Újraválasztották Friedrich Merzet a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére a hétfőn Berlinben tartott szövetségi tisztújító kongresszuson a voksok csaknem 90 százalékával.

A 68 éves politikus a leadott 972 szavazatból 873 támogató szavazatot kapott 99 ellenében és 9 tartózkodás mellett.

A gyűlésen megerősítették Carsten Linnemannt a párt főtitkári tisztségében. A 46 éves Linnemann a posztot 2023 júliusától ügyvivő jelleggel töltötte be.

Merz köszönetét fejezte ki, amiért a küldöttek bizalmat szavaztak neki. „Örömmel nézek elébe a munkának, amely most előttünk áll az elkövetkezendő két évben” – mondta a kereszténydemokrata politikus, s úgy fogalmazott, kemény évek lesznek ezek, de a CDU meg fog birkózni mindennel, köszönhetően a tisztújító kongresszuson kapott jelentős támogatásnak is.

Friedrich Merz beszélt arról is, hogy pártja kész visszatérni a kormányzásba az elkövetkező német szövetségi parlamenti választásokon. Mint mondta, a párt új alapprogramjával “már most, de legkésőbb a következő év őszére készen fog állni a kormányzati felelősség átvételére”. „Németország jobban is tud teljesíteni, de Németországot végre jól is kell kormányozni” – tette hozzá.

A CDU elnöke ezenfelül megkapta a kereszténydemokrata tartományi miniszterelnökök támogatását is. Boris Rhein hesseni tartományi kormányfő kijelentette, hogy Merz személyes érdeme, hogy a CDU-t ismét talpra állította a 2021-es választási vereséget követően.

Beszédében Merz a béke és biztonság szavatolását nevezte az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladatának. Kijelentette, hogy ehhez Németországnak többet kell befektetnie a tartományi, illetve a szövetségi védelembe. Úgy fogalmazott, hogy a szabadságot több oldalról is olyan komoly fenyegetések érik, „mint már régen nem”.

A CDU-elnök egyben „a párt és tagjainak elkeseredett ellenállását” jelentette be az olyan populista pártokkal szemben, amelyek „számos demokratikus értéket és a közös Európát is elvetik, megvetik és belülről próbálják tönkre tenni”. Mint mondta, a CDU harcot hirdet ellenük.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik