Gyilkosság
Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
Előbb szexelt vele, majd brutálisan megverte és elvágta áldozata torkát a miskolci gyilkos. A gyanúsított egy cseh férfi, aki miután megölte a nőt, vonatra szállt, Füzesabonyban fogták el. Mindent beismert.
2024.05.06 18:28ma.huBeismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatásán a múlt héten Miskolcon történt gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese hétfőn a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Miskolczi István elmondta, a körözés elrendelése után mintegy két órával a Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták és előállították a 26 éves cseh állampolgárságú férfit, aki ellen emberölés miatt folytatnak eljárást.
Felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal is, ahonnan segítséget kaptak a férfi azonosításában - fűzte hozzá. Közölte, az elkövető nem rendelkezik lakcímmel, igazoltatásakor és előállításakor sem voltak nála személyi iratok.
Az esetet ismertetve elmondta, a 26 éves férfi múlt pénteken a miskolci Tiszai pályaudvar melletti füves-bokros területen elvágta a nyakát egy 48 éves lakcím nélküli, de Miskolcon tartózkodó nőnek.
Korpás Lajos, a főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy a férfi, aki egyáltalán nem tud magyarul, mintegy három éve hagyhatta el Csehországot; azóta cél nélkül járta Magyarországot és a környező országokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06