Nemzeti Színház-baleset: a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyelőt
További Kultúr cikkek
- Nem csillapodnak a kedélyek egy elmaradt bemutató miatt
- Felállítják a DJ-pultot a nádtetők alá, és még a falakat is megfestik
- Ungár Péter: A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert nem sikerült
- Nem fogja kitalálni, hol tartanak vezetett túrát a fesztiválozóknak
- Egy magyar művész is szerepet kap Ferenc pápa pünkösdi miséjén
Mint arról beszámoltunk, fél évvel ezelőtt, 2023. november 10-én történt a színházi élet egyik legsúlyosabb balesete: a Nemzeti Színház két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó megsérült előadás közben. Az ügyben belső vizsgálatot indított az intézmény, majd Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség.
A két színészt a Rómeó és Júlia előadása alatt érte a baleset, a színpad és kulisszák határán: a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak nagyjából három métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettejüket meg kellett műteni, rehabilitációjuk több hónapja tart. Bár Szász Júliát a baleset után pár nap elteltével hazaengedték a Semmelweis Egyetem klinikájáról, néhány hét múlva mégis visszakerült a kórházba. Azóta már újra otthon folytatja a felépülést. Az üggyel kapcsolatban Horváth Lajos Ottó elsőként az Indexnek nyilatkozott, beszélt a gyógyulásáról, és arról, hogy mikor térhet vissza a színházi életbe.
Távozások a színháznál
A múlt héten azt is megírtuk, hogy több színész is távozik a Nemzeti Színháztól, köztük a súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza a teátrumba.
A baleset ügyében időközben lezárult a belső vizsgálat, de a rendőrség folytatta a nyomozást, hogy kiderüljön, kit terhel a felelősség. Egy hónappal ezelőtt még azt a választ kaptuk a BRFK-tól, hogy a nyomozás folyamatban van, de gyanúsítotti kihallgatás nem történt.
Az elmúlt hetekben azonban fordulat következett be a nyomozásban, és információink szerint gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a színház ügyelőjét.
Értesülésünket hétfő délután részben megerősítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya:
Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben egy főt hallgattunk ki gyanúsítottként.
A gyanúsítotti kihallgatásnak azért is jelentősége van, mert amíg a balesetnek nincsen felelőse, addig a színészek sem kaphatnak kártérítést.
(Borítókép: Róka László / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.