Újabb Tourinform-irodák újulhatnak meg egymilliárd forintból

2024. 05. 06., 17:10

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform-irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.

A támogatás a második eleme a kormány által áprilisban indított, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó, három pillérből álló, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási konstrukciónak.

Évente mintegy 2 millió vendégmegkeresést kezelnek a hazai Tourinform irodák, amelyek amellett, hogy információval szolgálnak a vendégek számára, különböző szolgáltatásokat nyújtanak, valamint kiemelt szerepet játszanak a lokális turizmusszervezésben is. A csaknem 90 irodából álló hálózat így amellett, hogy az „ország- és desztinációimázs fontos építőeleme, a hazai turisztikai intézményrendszer meghatározó szereplője és támogatója is” – fogalmazott az MTÜ.

A Tourinformok fejlesztését már az elmúlt években elkezdte az MTÜ, eddig összesen 32 iroda újulhatott meg, mintegy 670 millió forint értékben. Ez a munka folytatódhat most a kormány 1 milliárd forintos támogatásának köszönhetően. A pályázaton a Tourinform névhasználati szerződéssel rendelkező irodák fenntartói indulhatnak, az elnyert támogatásokat pedig a Tourinformok, vagy azok információs pontjainak infrastrukturális fejlesztésére, az irodák költözéséhez kapcsolódó fejlesztésekre, továbbá eszközbeszerzésre és szolgáltatásbővítésre használhatják fel.

Azok az irodák, amelyek korábban nem részesültek támogatásban belsőépítészeti, épületgépészeti, energetikai felújításokra pályázhatnak, valamint megújíthatják irodai környezetüket, akadálymentesített fogadótereket, munkaállomásokat alakíthatnak ki. A program „A” komponense várhatóan 20-25 iroda megújulását segítheti, irodánként 35 millió forint támogatásból.

Az MTÜ közlése szerint a korábbi években megújult és egységes arculattal rendelkező Tourinformok közül 10-15 iroda nyerhet pályázónként 10 millió forint támogatást „B” komponens keretében. Ez a pályázat a személyes látogatóforgalom, valamint az e-mail-es és telefonos ügyfélkezelések számának emelését támogatja. Ezek az irodák az elnyert összeget új szolgáltatások bevezetésére is fordíthatják, illetve olyan szolgáltatások kialakítására, amely a területen működő turisztikai szolgáltatókkal való kapcsolat élénkítését és a térségi keresztpromóciót segíti.

A Tourinform irodák korszerűsítésének elősegítése című programmal kapcsolatban további információk és a pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. A pályázatok leadási határideje június 14-e - olvasható a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-25 16:44:25
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS