SZTÁR

Balogh Levente az Álommeló győzteséről: „Az első benyomásom az volt Eszterről, hogy két napig lesz ott”

Balogh Levente nem hitte volna, hogy Eszter nyeri a versenyt.

Megosztom
Link másolása

Végéhez ért az Álommeló második évada, Balogh Leventéék május harmadikán tartották az évadfinálét. Az álommeló végül Eszteré lett, de nem volt egyszerű megnyerni Balogh szakmai kegyeit.

Balogh Levente és Kása Eszter, immár Levente új asszisztense az RTL-nek adott interjúban elmondták a műsorbéli megéléseiket. Balogh szerint erős volt a mezőny, már az elején tudta, hogy nővel fog együtt dolgozni, mert hihetetlen erős és jó szakmai kvalitású hölgyek gyűltek össze a műsorban.

Mondjuk azt is elmondta, hogy az elején nem Eszterre tippelt volna, ha a győztesről kérdezik.

"Az első benyomásom Eszterről az volt, hogy körülbelül két napig lesz ott" - mondta, de aztán meglátta a lehetőséget a nőben.

Minden nap trenírozta, ki akarta piszkálni belőle a rejtett képességeit, amit végül sikerült elérnie.

A Mosolygós, kislányos kisugárzás mögött meglátta, hogy Eszterben van valami, ami alkalmassá teheti a munkára.

"Aztán rendszert csináltam belőle, hogy mindig megijesztettem. Tudtam, hogy rejtett tartalékai vannak, elő akartam csalogatni" - nyilatkozta.

Ez sikerült is, bár ahogy Balogh fogalmazott, nem volt olyan egyszerű számára a választás, mert szinte minden nap változott a véleménye a versenyzőkről.

Eszter június elsején kezdi bruttó 3 millió forintos havi jövedelemmel járó munkáját Balogh Leventénél, de addig is kap majd kisebb feladatokat.

"Esztikétől" Balogh azt várja, hogy a sales-ben legyen erős társa. Eszter elmondta, hogy az első fizetéséből otthonosabbá tenné a lakását, és azt tervezi, hogy a barátaira is költ majd utazás, vacsorák, ilyesmik keretén belül.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
43 év után végre kiderült, miért lépett ki Révész Sándor a Piramisból
Sanyika most úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba

Megosztom
Link másolása

A népszerű zenésznek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a Piramis zenekar olyan sikeres legyen Magyarországon és a környező országokban, hogy

a rajongók szinte extázisba estek, amikor meglátták őket. Dalaikat kívülről fújta mindenki, de leginkább Sanyika hangja volt az, amitől elolvadtak a szívek.

Aztán történt valami, és Révész Sándor egyenesen a színpadon jelentette be, hogy kilép a bandából. Senki nem értette az okokat és ő nem is volt hajlandó részletezni azokat. Egészen mostanáig. Most megjelenő könyvében fellebbenti a fátylat a múltról így magyarázza a szakítás okait:

„Valljuk meg, ennek anyagi okai is voltak, mindannyiunk szeretett volna saját lakást, és azt hiszem, ez azért elfogadható elvárás egy olyan sikeres zenekar esetében, amilyen a Piramis volt. A közérzet nem volt rossz, nem panaszkodni akarok, mert nincs okom rá,

de tulajdonképpen legtöbbünk maradt ugyanaz a fickó, aki volt. Anyagilag is. Nevetve írom: a Hámán Kató 15.-ből indultam, és ugyanott éltem, amikor kiléptem a zenekarból.

Lajoson kívül a többiek is ugyanott éltek, ahonnan indultak. Nem keseregve, de kis túlzással rögzítem, hogy Magyarország valaha volt legsikeresebb rockzenekarából egyikünk sem lett milliomos…”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Az egyik Brangelina lány egyszerűen kikukázta a Pitt vezetéknevet, már csak anyja nevét viseli
Miközben Angelina Jolie és Brad Pitt lassan tényleg bevonulnak a történelemkönyvbe minden idők legrágábbá váló hollyvoodi válásával, a gyerekek is megszenvedik a csörtét. Egyikük már nem is használja a Pitt nevet.

Megosztom
Link másolása

Angelina Jolie és Brad Pitt lánya, a 15 esztendős Vivienne, már csak a Jolie vezetéknevet használja a People szerint, erre utal, hogy

a The Outsiders című musical stáblistáján nem szerepel a nevében Pitt.

A 48 éves Angelina Jolie produceri közreműködésével készült darabban Vivienne is segített. A People szúrta ki, hogy a musicalt jegyzők közt azonban mint „Vivienne Jolie” szerepel produceri asszisztensként.

Azt nem tudni, hogy Vivienne-nek törvényesen is megváltozott-e a neve.

A tinilány egyike annak a hat gyereknek, akik felett közös felügyeleti joga van mind Jolienak, mind Pittnek.

Nem Vivienne az első gyerek, akinek az elmúlt években megváltozott a neve a családból, de ő az első vér szerinti.

Az egykori sztárpár legidősebb lánya, Zahara még 2023 novemberében csatlakozott egyetemén az Alpha Kappa Alpha egyesület Mu Pi részlegéhez, és ott mint Zahara Marley Jolie mutatkozott be.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Szilágyi Liliána takarítónak állt külföldön
Az egykori profi úszónő köszöni szépen, boldogan él és dolgozik Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Mexikóvárosban kezdett új életet egykori Európa-bajnoki ezüstérmes úszónőnk, Szilágyi Liliána.

Liliána Instagramja szerint visszatért a modellkedéshez, valamint jógaoktatói tevékenységet is végez.

Emellett azonban más pletyka is kering.

A Blikk egy Liliánához közeli forrásra hivatkozva állítja, hogy

szállodai takarítással is foglalkozik, hogy kiegészítse keresetét egy biztos jövedelemmel.

A sportolónő visszavonulása február óta biztos, azóta pedig Mexikó a bázisa.

Állítólag ide vőlegénye nélkül utazott ki.

Szilágyi Liliána korábban bántalmazással vádolta apját, Szilágyi Zoltánt, aki emiatt becsületsértésért feljelentette, tagadva a vádakat. Egy másik pert is indított ellene becsületsértés és kegyeletsértés miatt.

Az elindított perektől azóta már elállt az apa, így most Liliána nyugodtabban élheti az életét.

Szilágyi Liliána többször is élesen bírálta apját, egy idő után pedig bántalmazással vádolta. Ekkor is tett feljelentést az apa, de mivel nem jelent meg a tárgyaláson, megszüntető végzés született az ügyben. A becsületsértés és kegyeletsértés vádja akkor érte Liliánát, miután egy tévéműsorban az apai nagyanyját molesztálással vádolta. Az édesapa ennél a tárgyalásnál már megjelent, de ejtette a lánya elleni vádakat.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
„Olyan színű vagyok, amilyet magamra kenek” - Pásztor Anna maga alá gyújtotta a pultot
A heves vérmérsékletű sztár az extrém kirohanásairól nyilatkozott, miközben magyarázatot adott néhányra. Ami kint, az van bent, és ami bent, az van kint.

Megosztom
Link másolása

A 20 éves Anna and the Barbies zenekar frontembere, Pásztor Anna a Hot! Magazinnak adott interjújában leszögezte, az extravagáns viselkedése nem a figyelemfelkeltés miatt történik.

Pásztor Anna egyszerűen vehemens természetű, és csak önazonos.

Az énekesnő a 20 éves évforduló alkalmával a régi albumborítókból is csemegézett, és azt mondta, durva időszak van mögöttük, de mindegyik lemez azt tükrözi vissza, ami akkor jellemezte a zenekart. Illetve az ő impulzivitása is megjelent a zenekari ténykedésekben.

„Amikor rám öntöttek valamit vagy felgyújtottam magam alatt a pultot, az nem ócska trükk volt: akkor úgy éreztem magam belül.

Amikor átvitt értelemben vérzett a szívem, akkor művér került rám kívül. Vagy éppen igazi... a sajátom" - nyilatkozta.

Bár sokszor megkapja a magamutogatós sztár jelzőt, azt leszögezte, hogy

nem a frankót akarja megmondani, inkább csak kommunikál mindennel, amivel lehet: a dalai, az öltözködése, a sminkje és minden tánc elmesél valamit az életéből.

„Egyszer a billentyűsünk azt mondta egy rúzsomra, hogy az a szín nem én vagyok. Mire én: Mi van? Olyan színű vagyok, amilyet éppen magamra kenek!” És ez az életre is igaz: mindig tudjuk bővíteni a színeinket" - mutatott rá.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk