SZTÁR

Kim Kardashiant könyörtelenül kifújolták a szülővárosában a színpadról

A szőke loknikkal megjelent celebet keményen kifütyülték, annyira, hogy ez a Tom Brady beszólogatós műsorát vezető Kevin Hartot is meglepte.

Megosztom
Link másolása

Az esemény, amelyen Kim Kardashian részt vett, Tom Brady ex-NFL sztár leégetéséről szólt, a showműsor koncepciója szerint egymás oltogatása volt a cél illetve az, hogy Tom Bradynek beszólogassanak.

Ezért lépett szimpadra Kim is egy pohár itallal, de amit ott kapott még az első poénja előtt, azt nem tette bőrruhája zsebébe.

A The Roast of Tom Brady című élő showműsorba rengeteg hírességet meghívtak. Ezen jött el Kim ideje, aki épp humorizálni lépett fel a Los Angeles-i pódiumra, ám még annak megkezdése előtt kifütyülte a közönség.

Az első másodpercekben még nem törődött az elégedetlen közönséggel, ám az egyre hangosabb, konkrét fújolást már nem bírta, és csitította a közönséget: "Rendben, oké, oké" - mondta szelíden egy-két szemöldökfelhúzást követően. A Daily Mail szerint Kevin Hart műsorvezető is belépett ezen a ponton, a reality-sztár segítségére sietve próbálta csitítani a közönséget.

Egy ideig Hart sem tudta visszafogni a hangosan elégedetlenkedő közönséget.

Kardashian aztán befejezte, amiért jött.

A fekete szettjében utalt a Bradyvel való románcáról szóló múltbeli pletykákra.

Ezt a labdát azzal ütötte le, hogy pilláit rebegtetve azt mondta: "Igazából csak Tom miatt vagyok itt ma este" - aztán tovább viccelődött a témával, hogy még bármi lehet az est végéig, illetve hogy ha el akarná pletykálni, együtt volt-e Tommal, először is kiadna róla egy szexvideót. Ez utalás volt Kim korábbi, Ray-J-vel készített felnőtt videós botrányára.

Viccelődött néhai édesapja "sportteljesítményével" is, aki OJ Simpson ügyvédi "dream team"-jének tagja volt.

"Őszintén szólva nehéz néznem, ahogy beégetnek téged az emberek – mondta Kim Tomnak -, de azt hiszem, elég Kardashian kelt már egykori focisták védelmére" - mondta.

Kim Kardashiant egyébként a közösségi média népe oltalmába vette.

Vasárnap azonnal záporoztak minden megjelent anyag alatt a kommentek, hogy Kimet kifütyülték. A legtöbben nem tartották ezt korrektnek.

Akárhogy is, a kifütyülés döbbenetéből felocsúdva most azt találgatja mindenki,

vajon mit fog szólni Kanye West, Kim volt férje ehhez a leoltós műsorhoz, ugyanis a távolból neki is beszóltak.

Tom Kimnek megköszönte a részvételt, tett néhány leégetős megjegyzést, majd annyit mondott:

"Tudom, hogy Kim félt ma ide eljönni... nem az oltás miatt, hanem mert a gyerekei otthon vannak az apjukkal" - mondta az NFL-legenda, felhergelve ezzel a közönséget.

Minden idők legnagyobb oltásaként reklámozza a Netflix Tom Brady új műsorát, amely a tartalomgyártó szolgáltató Is a Joke Fesztiváljának részét képezi. Élőben közvetítették az eseményt, ami a Netflix szerint az első ilyen szerkesztés nélküli "leégetős" élő show. Az eseményt az inglewoodi Los Angeles-i Kia Forumban tartották.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Szerelmesen turbékol az új fotóin Kucsera Gábor és Tápai Szabina
Ismét együtt az álompár. Mutatjuk a képeket a cikkben!

Megosztom
Link másolása

Újra együtt a hajdani álompár, Tápai Szabina és Kucsera Gábor.

A pletykák igaznak bizonyultak: a különélést követően ismét összejöttek, és úgy tűnik, boldogok.

Ha valakinek, akkor nekik jót tett, hogy szétköltöztek egy időre, és az is jó döntésnek bizonyult, hogy nem váltak el.

Sokakat meglepett, amikor a volt kézilabdázó és a kajakos két éve különköltözött, mivel kevesen tudtak arról, hogy a magánéletükre milyen problémák vetnek árnyékot. Ők maguk sem teregették ezt ki a nyilvánosság előtt, a tévéműsorokban, interjúkban nem panaszkodtak egymásra, hanem összezártak.

Szakításuk után derült ki, hogy féltékenység és hűtlenség is jelen volt a kapcsolatukban. Kucsera Gábor nemrég elmondta, milyen nehéz volt számára megtapasztalni szétköltözésük következményeit, és azt is, hogy megviselte: nem láthatja minden nap a gyermekeit.

Egy ideje azt rebesgetik, hogy újra összejöttek. A napokban derült fény arra, hogy ez nem csak pletyka. Egyébként már abból is lehetett tudni, hogy ismét közelednek egymástól, hogy Hajdú Péter beszélgetős műsorában Tápai Szabina volt Kucsera Gábor meglepetésvendége.

Most Instagramon tettek közzé szerelmes fotókat.

A fotókat erre a linkre kattintva láthatjátok.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Ez a tündéri nő Kerekes József 17 évvel fiatalabb felesége, Petra
20 éve tart a kapcsolatuk. A Mi kis falunk sztárja válása után jött össze a párjával.

Megosztom
Link másolása

Kerekes József volt nemrég a Best magazin podcastműsorának vendége.

Ebben szó volt arról, mennyire szereti a gyerekeit, és 17 évvel fiatalabb feleségéről is szó volt.

"Nem szokás ezt bevallani, de tulajdonképpen azt mondhatom, hogy engem fölszedtek"

- vallotta be A mi kis falunk sztárja. Szerinte talán a varázslatos lénye és humora tette őt vonzóvá Petra számára, akivel már húsz éve együtt van. Kerekes József úgy gondolja, az övék jól sikerült házasság.

"Nem mondom, hogy nem küzdelmes… A hatodik, hetedik, nyolcadik ház is hallja, ha vitatkozunk... Egyébként pedig egyre gyakrabban érzem azt, hogy egészséges szellemben, egy jó család, egy jó kis csapat vagyunk mi, ahol nincsenek tabuk."

Két közös gyermekük van, de a színész előző házasságában is született két gyermek. A 4 testvér jól kijön egymással.

A Babavilág 2016-os adásában Kerekes József és a felesége, Petra már elmesélte, hogyan kezdődött a kapcsolatuk.

A színházban ismerkedtek meg, amikor Petra még csak 25 éves volt.

"Én azon görcsöltem, hogy majd pont ez a kis fiatal, édes teremtés fog szóba állni velem, ő pedig azon, hogy na persze, majd pont a Kerekes, pont velem"

- árulta el a színész. De a 17 év korkülönbség ellenére érezték, hogy ez a kapcsolat komoly lesz. Nehezítette az elején a kapcsolatot, hogy azelőtt vált el Kerekes József, és még kisebbek voltak a gyermekei, de ez nem tántorította el Petrát.

A régi adást itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Berki Mazsi és a kedvese, Zoli már akkor megismerkedett egymással, amikor mindketten mással voltak párkapcsolatban
Még egy fontos dolog kiderült róluk.

Megosztom
Link másolása

Megvan, kik versenyeznek egymással a Nyerő Párosban!

Az új sztárpárok az adás előtt elárulták az rtl.hu-nak, hogyan ismerkedtek meg, hogyan jöttek össze egymással.

Miskovits Marciék és Hujber Ferencék kapcsolata szerelem volt első látásra.

Berki Mazsi és a kedvese Zoltán pedig már korábban ismerte egymást.

"Láttuk egymást, de ő is párkapcsolatban volt, meg én is párkapcsolatban voltam, tehát nem úgy néztünk egymásra. Aztán évekkel később egy társaságba keveredtünk. Mondta a barátnőm, hogy megyünk nyaralni, kérdeztem, kik jönnek, jött két pár, meg Zoli a kislányával. Hú, akkor neki nincsen párja, itt biztosan valami szervezkedés lesz. Amikor kiszállt a kocsiból, akkor éreztem már, hogy ott lesz valami. Másnap már kente nekem a szendvicset, nagyon cuki volt"

Ebből pedig kiderülhetett, hogy mindketten lányos szülők.

Simon Attiláék elárulták, hogy csak egy kalandnak indult a kapcsolatuk. Ami egyébként 19 éve tart!

Nicuta Nicoleta, az X-Faktor korábbi versenyzője azt mesélte:

"Amikor először találkoztunk, akkor jöttem fel Budapestre, emlékszem, ültünk a kanapén". A párja, Miskovits Marci erről azt mondta: "Észrevettem, milyen szép szemei vannak, és azt éreztem, akkor most belé tudnék szeretni".

A teljes videót itt láthatjátok:

Forrás: rtl.hu

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Ne baszakodj J-Lo-val” – Óriásplakáton üzentek a rajongóknak
Nyugi, nem a lehetséges válásukról csámcsogó fanoknak üzent. Megjelent a Netflixen legújabb filmje, az Atlas.

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopez nem bírta tovább, saját szemével kellett látnia a Netflix Los Angeles-i óriásplakátját, ami láttán nem csak mi képedtünk el, de maga a színésznő is.

„Ne b***akodj J-Lo-val”

- a főút szélén magasodó óriásplakáton.

Jennifer Lopez Instagramjára posztolt videót, amiben személyesen is ellátogat a hirdetőtáblához, miután megannyi üzenetet kapott a rajongóktól, arról, hogy ők bizony már látták.

Az énekes-, színésznőt is jól láthatóan lenyűgözi a hirdetés, gyorsan ki is pattan a kocsiból, hogy lőjön vele néhány képet.

Az óriásplakát apropója nem az volt, hogy a J-Lo és Ben Affleck esetleges válásán csámcsogó követőknek üzenjen, hogy ideje lekopni, hanem, hogy bejelentse, megjelent a Netflixen legújabb filmje, az Atlas.

A Brad Peyton által rendezett természetfeletti akciófilmben Lopez játszhatta a főszerepet. A film május 24-től elérhető a streaming szolgáltató oldalán.

Forrás: People


Megosztom
Link másolása