Az orosz külügyminisztériumba bekéretett misszióvezetőt arra szólították fel, gondolkozzon el, milyen katasztrofális következményekkel járnak "London ellenséges lépései."
A nagykövetnek a moszkvai tájékoztatás szerint felhívták a figyelmét arra, hogy David Cameron brit külügyminiszternek az Oroszországra mérendő csapásokra vonatkozó szavai ellentmondanak London korábbi álláspontjának, miszerint a nagy hatótávolságú rakétákat nem vetik be Oroszország területe ellen.
Oroszország egyszerre azt is kijelentette, hogy Nagy-Britannia lényegében elismerte, hogy hadviselő féllé vált az ukrajnai háborúban és azt is bejelentették, ha brit fegyverekkel támadják Oroszország területét, nem csupán Ukrajnában támadják majd a brit haderő fegyvertárait.
Oroszország azt is közölte, hogy hamarosan harcászati nukleáris fegyverek bevetését kezdik el gyakorolni, erről itt írtiunk:
Címlapkép forrása: Getty Images