Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke a közleményben közölte, tagpénztáraikhoz 2021-ben érkezett befizetéseknél a veszni hagyott különbség még több mint hétmilliárd forint volt, 2022-ben viszont már alig haladta meg az ötmilliárdot, így javuló tudatosságról lehet beszélni.

A pénztárszövetség emlékeztetett, hogy a pünkösdi ünnep miatt az szja-bevallás határideje május 21-re, keddre tolódott. Az adózók számára a NAV az idén is elkészítette azt a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon (eszja.nav.gov.hu) tekinthetnek meg.

Kiemelték, önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával, vagy nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek a portálon nemcsak a befizetendő vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem dönteniük kell az öngondoskodást szolgáló befizetések utáni adóvisszatérítésről is.

Nyilatkozni kell arról, hogy melyik számlára érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó, legfeljebb 150 ezer forintos kedvezmény. A nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkezőknél akár a 280 ezer forintot is elérheti az szja-visszatérítés - részletezték.

Az adóvisszatérítés összege nem osztható meg, csak egyetlen pénztári számla jelölhető meg, további feltétel, hogy ezen a számlán az adóévben befizetésnek, jóváírásnak, lekötésnek, illetve szolgáltatás-igénybevételnek kellett történnie - írták.

Az ÖPOSZ közleményében kitért arra, hogy adataik alapján egyre tudatosabbak az öngondoskodók, hiszen amellett, hogy folyamatosan nő a nyugdíj- és egészségpénztári tagok összlétszáma - a múlt év végén már elérte az 1,04 milliót -, évről-évre emelkedik az öngondoskodásra fordított összeg is.

Ismertetik, hogy 2023-ban a pénztárszövetséghez tartozó kasszákhoz 198,7 milliárd forintot fizettek be az öngondoskodó tagok, és a munkáltatók az egy évvel korábbi 180,2, illetve a 2021-es 167,2 milliárd forintot követően, amelyet a megelőző év befizetései után visszaigényelt 30,9 milliárd forint egészített ki.

A szövetség szerint az adatokból jól látszik, hogy a visszatérítésről való rendelkezés során arányaiban jóval többen választják a már rövid távon, és sokoldalúan felhasználható egészségpénztárakat a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások helyett. Míg ugyanis a tagi befizetések kétharmada a nyugdíjkasszákba érkezik, addig a visszajáró adónak már csak alig több mint a felét kérik ebbe az öngondoskodási ágba.

A nehézségek ellenére is sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása

Minden nehézség ellenére sikeres a magyar gazdaság dimenzióváltása, ennek során az elmúlt években folyamatosan nőtt a gazdaság technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés részesedése és a hozzáadott érték is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dunavecsén.
2024. 05. 29. 11:00
Megosztás:

Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője a beruházás bokrétaavató ünnepségén kedden Debrecenben.
2024. 05. 29. 10:30
Megosztás:

NAV: Az ÁNYK kivezetése napirenden van

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van - derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
2024. 05. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengén zártak az ázsiai tőzsdék

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 0,87 százalékos csökkenéssel, 38 521 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,96 százalékkal süllyedt.
2024. 05. 29. 09:30
Megosztás:

Az Algotech vezető altcoinná vált lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel, felülmúlva az Avalanche-ot és a Litecoint

Az altcoin piac az innováció harctere, ahol az új szereplők folyamatosan küzdenek a dominanciáért. Ezen a héten az Algotech, egy forradalmian új mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedési platform, kiemelkedett az élvonalba, mivel lenyűgöző, 5,8 millió dolláros előértékesítéssel túlszárnyalta a várakozásokat. Ez a figyelemre méltó teljesítmény komoly versenyzővé teszi az Algotechot, amely készen áll arra, hogy kihívja a már bejáratott szereplőket, mint az Avalanche (AVAX) és a Litecoin (LTC).
2024. 05. 29. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 05. 29. 08:30
Megosztás:

Az Ethereum ETF jóváhagyása előnyös a Bitcoin és a KangaMoon számára?

A Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) a két legnagyobb kriptovaluta piaci érték alapján, amelyek a piaci teljesítmény mércéjévé váltak. Jellemzően, ármozgásaik befolyásolták a szélesebb kriptopiaci térséget, ahol sok altcoin is emelkedett, amikor a BTC és az ETH is ezt tette.
2024. 05. 29. 08:00
Megosztás:

A holland kormánykoalíció Dick Schoof korábbi titkosszolgálati vezetőt jelöli miniszterelnöknek

Az újonnan alakult holland kormánykoalíció kedden bejelentette, hogy a hírszerzés korábbi vezetőjét, Dick Schoofot jelöli miniszterelnöknek.
2024. 05. 29. 07:30
Megosztás:

Ahogy a WIF és a PEPE továbbra is átlépik a milliárd dolláros mérföldköveket, az elemzők szerint a Rollblock (RBLK) lehet a következő milliárd dolláros szupersztár

A Dogwifhat (WIF) és Pepe (PEPE) két jelentős kriptovaluta, amelyek továbbra is áttörik a milliárd dolláros mérföldkövet, WIF 2,78 milliárd dolláron áll, míg PEPE 5,80 milliárd dolláron. Nyilvánvaló, hogy a jövőjük iránti érzés hatalmas.
2024. 05. 29. 07:10
Megosztás:

Izraelben új elnököt választottak a Munkapárt élére

Izraelben kedden Jaír Golánt választották meg a szociáldemokrata Munkapárt élére.
2024. 05. 29. 07:00
Megosztás:

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTecTM néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.
2024. 05. 29. 06:00
Megosztás:

Madárgyilkos szélkerekek, világmegváltó villanyautók: a klímaátmenet 6 mítosza és ellentmondása

Az energiaátmenet az emberiség egyik legnehezebb és legfontosabb feladata, és egyetlen döntéshozó sem engedheti meg magának, hogy ne gondolkozzon stratégiai szinten a témáról. Ugyanakkor fontos az is, hogy túllássanak a kérdésben gyakran hallható közhelyeken, ne gondolják, hogy léteznek könnyű megoldások, de azt sem, hogy reménytelen a helyzet – mutat rá Jonas Puck, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémia (WU Executive Academy) energiamenedzsment programjának vezetője. A 125 éves iskola üzleti döntéshozók számos generációját képezte történelme során, és ma is Közép-Európa egyik legmagasabban jegyzett vezetőképzőjét működteti, ahol évente mintegy 2200 diák kap naprakész tudást – többek között a klímaátmenettel kapcsolatos forró területeken.
2024. 05. 29. 05:30
Megosztás:

Európai egészségügyi adattér: Széles körben el kell fogadtatni az egészségügyi adatok európai megosztását

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.
2024. 05. 29. 05:00
Megosztás:

Az exportpiacra lépő vállalatok még hatékonyabb támogatása érdekében együttműködésre lép az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, azzal a céllal, hogy a két vállalat tevékenységének és ügyfélkörének összehangolásával még hatékonyabban támogathassák az exportpiacokon tevékenykedő vagy az exportpiacra való kilépést tervező magyar vállalatokat. A bank és a HEPA ügyfelei az együttműködés révén egymást kiegészítő komplex szolgáltatásokhoz juthatnak. A megállapodás kiemelt célja, hogy a felek támogassák a magyar vállalatok versenyképességének fejlesztését, amelynek egyik alappillére a külföldi piacokon való megjelenés.
2024. 05. 29. 04:30
Megosztás:

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.
2024. 05. 29. 04:00
Megosztás:

Minden, amit a mikrotanúsítványokról tudni érdemes

Új kategória jelent meg az elmúlt hónapokban az oktatási palettán, a mikrotanúsítványok rendszere. Ezek olyan rövid képzések, amelyeken a résztvevők célirányosan fejleszthetik azokat az ismereteiket, készségeiket és kompetenciáikat, amelyekre a személyes és szakmai fejlődésükhöz szükségük van.
2024. 05. 29. 03:30
Megosztás:

Jót tenne az ingatlanpiacnak, ha az eladók a saját elképzeléseik helyett az ingatlanpiac törvényeit követnék

Az elmúlt két hónapban a XIX., XX. és XXIII. kerületekben is élénkülni kezdett az ingatlanpiac, nőtt az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt, ugyanakkor a keresett kategóriákban az árak lassú emelkedése tapasztalható. Sok tulajdonos viszont a valós áraktól továbbra is teljesen függetlenül áraz.
2024. 05. 29. 03:00
Megosztás:

Áprilistól a sárga csekket hülyeség feladni a Postán

Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével, de erről sokan még nem is hallottak.
2024. 05. 29. 02:00
Megosztás:

Mennyit áramot fogyaszt évente a klíma? Itt a számítás, mutatjuk!

Most kiderül, érdemesebb-e klímával vagy gázzal fűteni. Vajon megéri beruházni egy klímaberendezésbe néhány forró nyári hét miatt? Hasznos-e klímával fűteni vagy ezzel kiegészíteni a fűtést? Számos kérdés merül fel. Bár a klíma energiafogyasztása számos tényezőtől függ, ha gazdaságosan szeretnénk működtetni, érdemes néhány dologra odafigyelni a készülék kiválasztásakor.
2024. 05. 29. 01:00
Megosztás:

Tovább dübörög az AI mánia: a WienerAI előértékesítés 3 millió felett

Képzeld csak el: egy kriptovaluta, amiben egyesül a mesterséges intelligencia (AI) és a mém érme mánia.
2024. 05. 29. 00:01
Megosztás: