nb1.hu

A Bundesliga hajrájában elbúcsúztak Schäfer András vezetőedzőjétől

Két mérkőzés van hátra a bajnokságból.

A Bundesliga 15. helyén álló Union Berlin a hivatalos honlapján közölte, hogy azonnali hatállyal menesztette Nenad Bjelicát. A horvát vezetőedző 2023 novemberében vette át a Schäfer Andrást is foglalkoztató csapat irányítását, de az utóbbi hetekben nem igazán jöttek az eredmények: a berliniek mindössze 1 pontot szereztek az előző öt bajnokin és már csak 1 ponttal állnak az osztályozót jelentő 16. hely fölött.

Bjelica utódja a klub utánpótláscsapatát irányító Marco Grote lesz, aki megbízott edzőként veszi át a horvát tréner szerepkörét. Az 51 éves futballtanár munkáját két segédedző, Marie-Louise Eta és Sebastian Bönig segíti majd a szezon hátralévő két mérkőzésén. Dirk Zingler, a klub elnöke megköszönte Nenad Bjelicának, hogy rendkívül nehéz helyzetben stabilizálta a csapatot, aminek köszönhetően az Union jelenleg nem áll kiesőhelyen.

„Újabb lendületet adunk a csapatunknak, hiszen a játékosok a Bundesligában akarnak maradni, ebben teljesen biztos vagyok. Szeretnénk teljes támogatást nyújtani nekik, amihez egy olyan edzői stábot választottunk, akik nagyon jól ismerik klubunkat, és mindent meg fognak tenni ennek érdekében.” – kommentálta a döntést Oliver Ruhnert, az Union ügyvezető igazgatója.

Marco Grote 2022 júliusa óta irányítja az Union U19-es csapatát a Junioren Bundesligában. A rutinos szakedző novemberben, még Bjelica érkezése előtt egy mérkőzés erejéig már bemutatkozott a fővárosiak kispadján: az Augsburg elleni 1-1-es döntetlennel megszakította a csapat vereségsorozatát a Bundesligában.

Az Union Berlin legközelebb szombaton a kiesés ellen küzdő 17. Köln otthonában lép pályára.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC