KÉK HÍREK
A Rovatból

Kézen fogva sétált és nyilvánosan szexelt is későbbi gyilkosával a nő, akit holtan találtak Miskolcon

Egy 26 éves cseh férfit gyanúsítanak azzal, hogy a 48 éves hajléktalan nő torkát elvágta, miután egy félreeső területen magáévá tette.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban. A rendőrség gyilkosság ügyében kezdett nyomozni.

Az ügyben a 24.hu-nak hétfőn Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője nyilatkozott. Ő elmontda:

A biztonsági kamerák felvételei szerint a szombaton a miskolci Tiszai pályaudvar mellett holtan talált nő nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, szexuális aktust folytatott egy 26 éves cseh férfivel, aki ezután elvágta a torkát.

Együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre, ahol a hajléktalan nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően elvágta az áldozata torkát.

A rendőrség közlése szerint a férfi „jellegzetes hajat és pólót viselt”. A körözés kiadásától számított két órán belül egy helyi benzinkúton elfogták, majd a kihallgatás során beismerő vallomást tett, azonban tettére nem adott magyarázatot.

A kihallgatáson kiderült, hogy a 26 éves cseh férfi évek óta „céltalanul” járja Európa országait. Mivel külföldi állampolgár, ezért Jogg Zsolt szerint a nyomozás fel kell tárni azt is, hogy követett-e el korábban más, esetleg hasonló jellegű bűncselekményeket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a verőcei hajóbaleset hatodik áldozatát
A tragikus baleset május 18-án éjjel Verőcénél történt. Egy szállodahajónak ütközött egy motorcsónak, ami azonnal elsüllyedt. A motorcsónakon lévő nyolc ember közül eddig hat embert találtak meg.

Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán közölte vasárnap este, hogy megtalálták a verőcei hajóbaleset újabb áldozatát. A férfi 30 éves volt.

- áll a posztban.

Ő a hajóbaleset hatodik halálos áldozata, egy 19 éves nőt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. A kapitányt kihallgatták, őrizetbe vették, néhány napja pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rolleres tragédia Szabolcsban: meghalt egy férfi a végzetes balesetben
Egy kátyú okozta a végzetes balesetet. A mentőszolgálat munkatársai súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni.

Link másolása

Vasárnap délelőtt felborult egy rolleres Nyírtelken. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de a szakemberek hiába küzdöttek érte, a rolleres életét már nem lehetett megmenteni – írta meg a szon.hu.

Az Országos Mentőszolgálat a lap megkeresésére azt írta, a helyszínre mentőegységet és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

Egy középkorú férfi sérült meg a balesetben, a megyei lap információi szerint a balesetet egy kátyú okozta.

A mentőszolgálat munkatársai súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de az életét már nem sikerült megmenteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tizenketten sérültek meg a Qatar Airways járatán, miután légörvénybe került a repülőgép
Hat utas és a személyzet hat tagja sérült meg egy turbulencia következtében. A repülőgép Törökország fölött került légörvénybe.

Link másolása

Tizenkét ember megsérült, miután a Qatar Airways Dohából Dublinba tartó járata vasárnap turbulenciába került – írta meg a CNN.

A járat magyar idő szerint nem sokkal 14 óra előtt szállt le Dublinban, ahol rendőrök, tűzoltók és mentők várták az utasokat.

A dublini repülőtér közleményében azt írta, a turbulencia során 6 utas és a személyzet 6 tagja könnyebb sérülést szenvedtek. A Qatar Airways QR107-es járata Törökország fölött repülve került légörvénybe.

A szerencsétlenség előtt néhány nappal történt az a baleset, amelyben 104 utas megsérült, egy szívbeteg férfi pedig meghalt a Singapore Airlines egyik járatán, amikor súlyos légörvénybe keveredett a repülő. Erről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Mountain Dew-val töltötte meg kislánya cumisüvegét, aki meghalt a cukorbetegséggel összefüggő szövődmények miatt
A kislány 2022 januárjában halt meg a Cincinnati Children’s Hospital Medical Centerben. A vád szerint a kislányt meg lehetett volna menteni, ha a szülei nem hanyagolják el. Az anyát 13 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Link másolása

A 41 éves Tamara Bankst 13 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek vallotta magát a lánya, Karmity Hoeb halálának ügyében – írja a 24.hu a Daily Mail-re hivatkozva. A kislány édesapja is bűnösnek vallotta magát.

Az anya Mountain Dew-val – azaz koffeintartalmú szénsavas üdítőitallal – töltötte meg kislánya cumisüvegét, a négyéves gyerek később cukorbetegséggel összefüggő szövődmények miatt hunyt el a kórházban.

Az ügyész szerint ez „az egyik legtragikusabb eset, amivel valaha találkoztam.” Kiderült továbbá, hogy a kislányt elhanyagolták, megfelelő orvosi ellátást sem kapott, sőt nem etették rendesen. Hoeb napokkal a halála előtt súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, viszont szülei nem hívtak segítséget.

A kislány állapota addig romlott, amíg leállt a légzése, anyja csak ezután hívta a 911-et. Az orvosok később rövid időre újraélesztették, de nem sikerült megmenteni a kislány életét. Hoeb halálát diabéteszes ketoacidózis okozta, amely átterjedt az agyára.

A kislány 2022 januárjában halt meg a Cincinnati Children’s Hospital Medical Centerben a kezeletlen cukorbetegség szövődményei miatt. A vád szerint megelőzhető lett volna a halála, ha szülei foglalkoznak a diabétesszel.

A Daily Mail kiemelte: a Mountain Dew legkelendőbb, 12 unciás (kb. 3 és fél deciliteres) kiszerelése majdnem 50 gramm cukrot tartalmaz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: