INSIDER

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.05.06.

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

Egy rabszolgaként dolgoztatott nő hunyt el a tragédia során.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, tragédia történt az autópályától nem messze Aszódon. Egy házaspár ugyanis hosszú időn keresztül rabszolgaként dolgoztatott egy kiszolgáltatott nőt, majd miután a bántalmazások és az éheztetés miatt legyengült, elindultak vele Budapestre, azonban útközben meghalt az áldozat. Ezért a fogva tartói letértek az útról, és Aszódon, egy társasház parkolójában helyezték el a holttestét a személyigazolványával és a bankkártyájával együtt. Most a Tények.hu arról számolt be, hogy az áldozat földi maradványaira arra járó gyerekek bukkantak rá a parkolóban.

A rendőrség négy embert állított elő az esettel kapcsolatban  Fotó: Gé

Ahogy korábban lapunknak a rendőrség megerősítette, négy embert előállítottak, miután a nyomok a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohára vezettek, ahol május elsején megtörtént az elkövetők elfogása. A házaspár két tagját, illetve a fiukat és az ő párját állította elő a rendőrség.

A új információk szerint pedig az egyik előállított férfi az interneten ismerkedett meg korábban az áldozatával, és a feleségével rávették a családi és szociális helyzete miatt kiszolgáltatott nőt, hogy szállásért és ételért cserébe segítsen nekik a ház körüli teendőkben. Ám az ígéretekkel ellentétben naponta csak kétszer kapott enni, a földön kellett aludnia, és a házat sem hagyhatta el engedély nélkül.

További felkavaró adat, hogy a boncolási eredmények szerint sodrófával és elektromos sokkolóval is kínozhatták a kiszolgáltatott nőt "munkaadói". 

 

origo.hu

Megkérdezték a mesterséges intelligenciát, mi történne, ha UFO szállna le a Földre - megdöbbentő a válasz

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

borsonline.hu

Letépte magáról a mezt a női BL-döntő hőse – fotó

vg.hu

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozatot talált a rendőrség

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

mindmegette.hu

Nem termesztjük, inkább megvesszük – 5 kincset érő zöldség, amelyek nagyobb figyelmet érdemelnének

ripost.hu

"Ez egyszerűen kínos" – Megalázó helyzet, az erdő fái tövében végzik dolgukat a női focisták

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

INSIDER

„Meg sem kellett volna születnie” – barbár kommentekkel vették célba a gyógyíthatatlan beteg Dominikot

INSIDER

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

INSIDER

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozat testét találták meg, szívszorító bejegyzés