Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Nem is gondolnák a magyarok, hogyan kereshetik halomra magukat: ez minden munkahelyen működik
Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
Anyák napja apropójából egy országos, reprezentatív kutatásban vizsgálta a Yettel, hogy a magyarok szerint melyek azok a legfontosabb vezetői tulajdonságok, amelyek akár az anyaság során is meghatározók lehetnek, illetve hogyan oszlanak el egy családban az ezekhez köthető feladatok.
A kutatásból kiderült, hogy bár a pénzügyi kérdésekben a hazai szülők egyformán döntéshozók, a mindennapok szervezésével és logisztikájával kapcsolatban - pl. számlabefizetés, vásárlás, családi események, baráti összejövetelek szervezése - már sokkal árnyaltabb a kép. Ezekben a kérdésekben a nők általában úgy élik meg, hogy rájuk nagyobb feladat hárul.
Érdekesség, hogy azokban a háztartásokban, ahol otthon él még legalább egy gyermek, a megkérdezett nők közel fele úgy érzi, elsősorban ők koordinálják ezeket a tevékenységeket. A nők csupán 5%-a látja úgy, hogy a férfiak felelnek a mindennapi ügyekért és kevesebb, mint harmaduk (29%) jelölte azt, hogy ezeket a feladatokat párjukkal közösen koordinálják.
Ezzel szemben a férfi válaszadók közel negyede (23%) úgy érzi, hogy a mindennapok szervezése az ő kezében van, és mindössze 15%-uk vélekedik úgy, hogy az anyák döntenek ezekben a kérdésekben. A férfiak több, mint fele szerint a mindennapos ügyek intézését a családban a nőkkel együtt, közösen viszik. Ez az ellentmondás akkor is megfigyelhető volt, amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük általánosságban, Magyarországon hogyan alakul a mindennapos döntésekkel kapcsolatos szerepvállalás: míg a nők fele úgy gondolja, hogy a szervezési döntések inkább az édesanyára hárulnak, a férfiak közel fele szerint ez inkább közös feladatnak minősül.
Az empátia nem csak az anyáknál, de a vezetőknél is fontos
A felmérés vizsgálta a legfontosabb vezetői és anyai tulajdonságokat is. A válaszadók kiugró arányban, 70%-kal, a határozottságot jelölték meg mint az egyik legfontosabb vezetői tulajdonság. Az ezt követő öt helyen szereplő készségek pedig a válaszadók nagyságrendileg felénél egyforma hangsúllyal szerepeltek: szervezői készségek (53%), konfliktuskezelés (51%), kommunikációs készségek (51%), problémamegoldó képesség (45%) és empátia (40%). Érdekesség, hogy utóbbit leginkább a nők tartják lényeges vezetői tulajdonságnak (nők: 44%, férfiak: 36%).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az anyák esetében a megkérdezettek szerint a legfontosabb az empátia (73%), ezt követi a rugalmasság és a problémamegoldó képesség (48-48%). A kitöltők közel fele ugyancsak fontosnak tartja a konfliktuskezelést (47%), a megbízhatóságot (46%), valamint a határozottságot és döntéshozatali képességet (45%) is. Habár az arányokban vannak különbségek, a megkérdezettek szerint több olyan vezetői tulajdonság van, ami az édesanyáknál is elengedhetetlen: a határozottság és döntéshozatal, a konfliktuskezelés, a problémamegoldó képesség és az empátia mindkét esetben megjelenik mint fontos készség. További érdekesség, hogy az anyai empátiát a 16-19 évesek tartják a legfontosabbnak a többi korosztályhoz képest – 83%-uk jelölte meg ezt –, de ugyanez a korcsoport a vezetői empátiát már kevésbé tartja fontosnak a válaszadók teljes köréhez képest (26%).
A gyereknevelésben tanult készségek a munkában is kamatoztathatók
Tízből nyolc magyar szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni. „Mind az édesanyák, mind a vezetők sokféle feladatot oldanak meg és kezelnek egyszerre, gyakran vállalnak felelősséget a döntéseikért. Hiszünk abban, hogy a gyereknevelés során tanult készségek a munkavégzésben is értékes eszközzé válhatnak, éppen ezért például kiemelt figyelmet fordítunk a szülési szabadságról visszatérő anyukákra, akik az élethelyzetükből adódóan különös rugalmasságot igényelnek a munkaidő-beosztásban, cserébe viszont a munkaszervezésben, hatékonyságban esetenként felülmúlják munkatársaikat. Folyamatosan törekszünk arra, hogy mindinkább családbarát munkahelyet teremtsünk, melyet a 2021-ben bevezetett apasági, majd a 2023-ban bevezetett nagyszülői szabadság is támogat” – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz