Fotó: MTI/Honéczy Barnabás, archív
Hirdetés

Bodnár Zoltán, a Gyurcsány-korszak egyik legrégebbi kádere is kulcspozíciót kapott a Karácsony Gergely-féle Városházán, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. felügyelőbizottságának elnökeként. Bodnár a jól ismert, megszorításokra épülő baloldali gazdaságpolitika egyik élharcosa, s már a rendszerváltás előtt szakértőként tevékenykedett a kommunista állampárt, az MSZMP Központi Bizottságában. Majd a váltás után, Bokros Lajos – a megszorításokról elhíresült későbbi pénzügyminiszter – közbenjárására főállást kapott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénz- és tőkepiaci főosztályán, ezt követően – 1991 őszétől 1993 nyaráig – az MNB ügyvezető igazgatója és elnöki tanácsadója volt. Néhány évvel később – Surányi György jegybank elnöksége idején – ismét rábízták az ügyvezetőséget.

Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány

A DK árnyékminisztere nem válogatott az eszközökben a karrierje során, s nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik a nevéhez. Bodnár a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. ügyvezetőjeként is egy komolyabb illegális akcióhoz asszisztálhatott. A 2002-ben kipattant botrány BorsodChem-ügy néven híresült el. Amint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kezdeményezett eljárás nyomán a bíróság elsőfokú ítéletében megállapította, a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. jogsértést követett el, amikor a Szibur Rt.-vel megállapodást kötött több mint hárommillió darab, egyenként 1010 forintos névértékű BorsodChem-részvény megvásárlására. Az ítélet szerint a pénzintézet kijátszotta és megtévesztette a tőkepiac szereplőit, amikor jelentős, 24,8 százalékos befolyáshoz, tényleges tulajdonosi joghoz juttatta az orosz Sziburt. A tranzakciót, amelyhez Bodnár asszisztált, egyértelműen látszatügyletnek tudta be az elsőfokú bíróság. A jogsértést végül peren kívül nyilatkozatban ismerte el a bank, az üggyel az egész magyar sajtó foglalkozott.

Újabb illegális üzlet

Bodnár a CIB Rent Rt. felügyelőbizottsági tagjaként is szereplője volt egy 1,76 milliárdos hasznot hozó üzletnek. Az ügyet súlyosbítja, hogy Bodnár Zoltán korábban az MNB alelnökeként részt vett az értékpapírokra vonatkozó törvény szakmai előkészítésében, így pontosan tudta, milyen kiskapukon keresztül lehet a nagy hasznot hozó pénzmozgásokat lebonyolítani. A tudás birtokában a CIB Értékpapír Rt. kibocsátott tízezer forint értékű részvényeiből csaknem húszezer darabot lejegyeztettek a dolgozókkal, majd kétszáz százalékos áron egy off-shore céggel megvetették azokat, hogy néhány nap elteltével szintén kétszáz százalékos áremelés után a CIB megvegye. Mindezt egy fillér adó befizetése nélkül hajthatták végre, azonban a PSZÁF észrevette a pénzügyi manővert, és megbüntette a CIB Értékpapír Rt.-t, valamint az üzletet semmisnek nyilvánította.

A K&H-brókerbotrány: Bodnár Zoltán neve feltűnt

Bodnár Zoltán neve a K&H-brókerbotrányként emlegetett, súlyos pénzügyi visszaélés-sorozatban is felbukkant. A Medgyessy-kormány alatt a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatója, majd elnök-vezérigazgatója volt, ami azért lényeges, mert a brókerbotrányban fontos szerepet játszott az NA Rt., hiszen tőlük származott az a 13 milliárd forint, amely az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) közvetítésével a K&H Equitieshez került. Ráadásul Bodnár az ÁAK elnöki posztját is betöltötte. Amint 2014-ben a Pesti Srácok megírta, a birtokukba került a K&H-per során készült sok száz órányi dokumentumértékű videofelvétel azon részlete, amelyben az Állami Autópálya-kezelő akkori vezérigazgató-helyettese mint tanú állította: Bodnár Zoltán 2002. december 30-án, a munkaidő után arra utasította, hogy 13 milliárd forintot azonnal utaljon át a Kulcsár Attila nevével fémjelzett K&H Equities számlájára.

Korábban írtuk

A politikával összefonódva részvény-pilótajátékot játszó Kulcsár Attila, a K&H Equities üzletágvezető brókere ugyanis az Állami Autópálya-kezelő pénzéből vásárolta fel a magyar műanyagipar gyöngyszemét, a Pannonplastot. A vállalatot később óriási haszonnal adták volna tovább, már megvolt az orosz vevő is. Az ügylet kiagyalói máig nem ismertek.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.