HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely: Magyarország segít az EU-nak, hogy fél évig kicsit jobban menjen

„Mi teszünk szívességet az Európai Uniónak” az uniós elnökséggel a miniszter szerint. Gulyás úgy gondolja, a jog tisztelete nélkül nehéz lesz egyben tartani az EU-t.

Link másolása

Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor „nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián hétfőn. Gulyás Gergely – mint az MTI írja – arról beszélt, hogy nagy jelentősége van annak, hogy a következő évek vitáiban a „magyar” álláspont támogatást kapjon, ezért mindenkit arra biztatott, hogy szavazzon az EP-választáson a Fidesz-KDNP-re.

„Mi teszünk szívességet az Európai Uniónak”

– jelentette ki Gulyás az év második felében esedékes magyar uniós elnökségről szólva. Szerinte egy olyan ország biztosít így közvetítő szerepet, „ahol a normalitás még irányadó, ahol a józan észnek többsége van”. Hozzátette:

Magyarország segít az EU-nak, hogy „fél évig kicsit jobban menjen”.

Gulyás az EU jelenlegi helyzetéről azt mondta: a globális gazdaság többi nagy szereplőjéhez, az Egyesült Államokhoz és Kínához képest Európa kevésbé versenyképes. A miniszter szerint Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összefogja, hanem azon, hogy a korábban fennált egységet szétverje, bizonyos államokat pedig indokolatlanul szankcionáljon. Úgy vélekedett, Brüsszel a környezetvédelemben követi el a legsúlyosabb hibákat. Olyan szabályokat hoz az EU, amelyek nem, vagy csak minimálisan járulnak hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, miközben Európa versenyképességét rontják. Gulyás szerint továbbá Brüsszelnek a migrációra sem sikerült „értelmezhető választ” találnia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Nem az Európai Ügyészség miatt fog Tiborcz István börtönbe kerülni
A Tisza Párt alelnöke szerint sokaknak túl nagyok az elvárásai az Európai Ügyészséggel. Ettől még fontos neki, hogy Magyarország csatlakozzon.

Link másolása

Hosszú interjút adott a Telexnek Magyar Péter, a Tisza Párt EP- és budapesti listavezetője.

Magyar itt is megismételte, hogy nem ülne be az Európai Parlamentbe. A Tisza EP-képviselői viszont az Európai Néppártba fogják kérni a felvételüket, mert Magyar szerint ez lesz a legnagyobb frakció.

„Azért fogunk ide beülni, mert ez lesz a legnagyobb frakció, eddig is ez volt a legnagyobb frakció. Ezzel a frakcióval, párttal van a legnagyobb esélyünk arra, hogy fontos pozíciókat szerezzenek a képviselőink az Európai Parlamentben, és ne adj Isten, még akár más intézményekben is.”

Magyar azt is elmondta: fontos neki, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Ehhez azonban szerinte nem kell megvárni egy esetleges 2026-os kormányváltást, sok minden múlik azon, mennyire fog jól szerepelni a Tisza Párt a mostani választáson, illetve mennyire fog rosszul szerepelni önmagához képest a Fidesz.

„Akkor ők is fel fogják ismerni, hogy valószínűleg lépéskényszerben vannak. És akkor nem lesz az a kivagyi és az a magas lóról beszélés, ami jellemzi őket egyébként 14 éve, de az utóbbi 3-4 évben abszolút.”

Magyar úgy látja, hogy sokaknak túl nagyok az elvárásai az Európai Ügyészséggel, amit szerinte az ellenzéki képviselők is így fetisizálnak. Azonban ez az ügyészség az uniós költségvetéssel kapcsolatos ügyeket vizsgál, „tehát nem a magyar nemzeti forrásokat”.

„Ez eléggé fogatlan oroszlán, de több a semminél. Ezért sem értem, hogy egyébként miért fél tőle a Fidesz annyira, nem emiatt fog mondjuk Tiborcz István börtönbe kerülni.”

Szerinte „ha valaki börtönbe fog kerülni, az azért lesz, mert lesz egy új legfőbb ügyész, aki nem egy Fidesz alapító és nem elbábozza a legfőbb ügyészi pozíciót, amikor a Tisza Párt megkapja a felhatalmazást a magyar emberektől rögtön”.

„Első nap megkérjük a legfőbb ügyészt, Polt Pétert, hogy fáradjon ki az irodájából, ha nem megy, akkor segítünk neki”

- fogalmazott Magyar Péter.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kiadták a figyelmeztetést: viharos széllel, jégesővel érkeznek a zivatarok
Főleg az ország délkeleti és északnyugati részén csaphatnak le kedden a viharok. Fázni viszont nem fogunk: akár 30 is fok lehet.

Link másolása

Az ország nagy részéra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre zivatarok miatt.

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzésében azt írja, hogy nagyobb valószínűséggel a délkeleti és északnyugati harmadban alakulhat ki kevés zivatar, de az ország középső sávjában sem kizárt előfordulásuk.

A cellákat átmeneti viharos, a 70-80 kilométeres széllökések, intenzív csapadékhullás, és akár kisebb szemű jég is kísérheti.

Ezért zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyékre.

Legalább fázni nem fogunk, az előrejelzés szerint ugyanis a legmagasabb nappali hőmérséklet ugyanis 25 és 30 fok között alakul. Késő estére pedig döntően 14 és 22 fok közé hűl le a levegő. Estére szinte mindenhol megnyugszik majd a légkör is.

Zivatarok azonban a következő napokban is kipattanhatnak majd.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Az ország nyugati harmadán szórványosan valószínű zápor, zivatar, máshol csak néhol lehet csapadék. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar térségében azonban átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél.

Hajnalban 9, 16, délután 23, 29 fokot mérhetünk.

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett több órára kisüt majd a nap. Szórványosan kialakul zápor, zivatar, nagyobb eséllyel hazánk keleti, északkeleti felén-kétharmadán. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környékén pedig viharos lökések is lehetnek.

A minimum 10, 16, a csúcshőmérséklet 23, 29 fok között várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Turul Café tulajdonosa: a Tisza Párt hívei tenyérrel verték az oldalsó ajtókat, de amikor Magyar Péter megérkezett, békésebb lett a hangulat
Magyar Péter szerint sem ablak nem repedt meg, sem lincshangulat nem volt a tatabányai kávézóban. A tulajdonos nem így élte meg.

Link másolása

Az emberek tenyérrel verték az oldalsó ajtókat - erről beszélt a tatabányai Turul kávézó tulajdonosa a Telexnek.

Az étterem Magyar Péter pénteki fóruma után került a figyelem középpontjába. A Tisza Párt alelnökének esti beszéde előtt ugyanis a párt öt, Tisza pártos pólót viselő aktivistája nem tudott kávét inni a vendéglátóhelyen. Ez eljutott Magyar Péterhez is, aki beszédében azt mondta:

„Szeretnék szólni a Turul-kávéháznak, hogy érkezünk a gyűlés után. Ugyanis kidobták onnan az aktivistáinkat, mert Tisza-pártos kitűző volt rajtuk.”

A gyűlés után ez így is lett, és nagyszámú Tisza-szimpatizáns özönlötte el a kávézót. A Gulyáságyú Média helyszíni felvételein azonban nem látszik, hogy a szimpatizánsok erőszakosan léptek volna fel, de a hangulat kétségkívül feszült volt. Az érintett aktivisták a Gulyáságyúnak azt mondták: a gyűlés előtt nem engedték őket leülni a teraszon, arra hivatkozva, hogy foglalt minden asztal. Csakhogy szerintük volt olyan szabad asztal, amin akkor nem volt kitéve a foglalt tábla.

Boczonádi János, a Turul Cafe tulajdonosa ugyanakkor a Telexnek arról beszélt, hogy

a teraszuk már előző este betelt, ezt pedig a foglalási napló is bizonyítja. Amikor a hölgyek szerettek volna leülni valóban volt egy asztal, ahová akkor még nem érkeztek meg a vendégek, de 10 perc múlva már ők is ott voltak.

Boczonádi szerint a felszolgáló ekkor felajánlotta az aktivistáknak, hogy bent az étteremben leülhetnek, de ők ragaszkodtak a foglalt asztalhoz. A kávéház tulajdonosa azt is hozzátette, hogy a gyűlésre érkező vendégek folyamatosan jöttek-mentek az étteremben, kávéztak, mosdóba jártak, senkit nem tiltottak ki, mindenkit kiszolgáltak.

Az eset után Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy senki nem lépett fel erőszakosan, és teljesen kultúrált hangnemben beszélték meg a történteket.

„Sem ablak nem repedt meg, sem lincshangulat nem volt, az étterem forgalma viszont az átlagos többszöröse lehetett.”

Boczonádi János ugyanakkor a Telexnek azt mondta:

a konyha összes dolgozója tanúsíthatja, hogy az emberek tenyérrel verték az oldalsó ajtókat. Mikor Magyar odaért, valóban békésebb lett a hangulat, de az előzmények miatt a felszolgálók féltek.

A tulajdonos azt is hozzátette, volt olyan alkalmazott, aki telefonon kérte a férjét, hogy azonnal jöjjön érte. Rosszul lett a szakács, egy 17 éves, most végzett (felszolgáló) tanuló lány pedig sírt és remegett Boczonádi szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, mi volt az első gondolata, miután meghallotta a Fico elleni merénylet hírét
Hosszú interjút adott a magyar miniszterelnök a Patriótának, amelyben szó esett a harmadik világháborúról, Soros Györgyről és arról, hogy hol kell ellentámadásba lendülniük a békepárti erőknek. Orbán az interjú egy pontján azt mondta: vessük bele magunkat az összeesküvés-elméletekbe!

Link másolása

Hosszú interjút adott Orbán Viktor a Patrióta nevű YouTube-csatornának.

A beszélgetés elején a Robert Fico elleni merényletről kérdezték a miniszterelnököt Orbán azt mondta, hogy

amikor meghallotta a hírt az első gondolata az volt, vajon túlélte-e a szlovák kormányfő, mert baráti a viszonyuk.

Ezután arra gondolt, hogy ő - mármint Orbán - jó nagy bajban van, hiszen egyedül marad Brüsszelben, ha a háborúról van szó. Harmadikként pedig arra, hogy a merénylet után „mindenféle extra biztonsági szabályokat” erőltetnek majd rá.

Ezt követően a háború témájára tértek át. A miniszterelnök ennek kapcsán arról beszélt: egyetlen világháború sem kezdődött úgy, hogy kiálltak a vezetők, és proklamálták, hogy most pedig világháború lesz. Orbán azt mondta, hogy mostanában olvasgatni szokta világháborúk előtti jelentéseket, visszaemlékezéseket. Szerinte az akkori vezetők azt ígérték, hogy a háború gyorsan véget ér és limitált lesz. A kormányfő úgy látja, hogy a nyugatiak fejében kevésbé erős a háborúval szembeni rezisztencia, mert szerinte „ők szoktak is nyerni ilyeneket”.

„Az iszonyata a háborúnak a mi számunkra azonnal beugrik.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte ezek a folyamatok vezethetnek-e a harmadik világháborúhoz, Orbán azt mondta:

„Benne vagyunk egy olyan folyamatban, amiről lehet, hogy tíz év múlva azt fogják mondani, hogy ez már a harmadik világháború előeseményeihez vagy kezdetei eseményeihez tartozott”.

Orbán szerint az európai országok eddig körülbelül 100 milliárd eurót tettek ebbe a háborúba, az amerikaiak pedig még egyszer ennyit. Ráadásul szerinte az elmaradt gazdasági növekedést is a háborús veszteségekhez lehet írni, ami kitesz újabb százmilliárdokat. Orbán úgy fogalmazott, hogy a háború árát a magyarok is fizetik, mert „békeidőben nem ilyen árak szoktak lenni”.

Orbán azt mondta: az uniós vezetők nem közölték, mennyi pénzből érhető el, hogy kiszorítsák az oroszokat Ukrajnából, csak annyit mondtak, hogy Putyin nem győzhet.

„Minden negyedévben megkérdezem, hogy van-e már kalkuláció arra nézvést, hogy mennyi lesz ennek a vége? És nincs válasz. Mert ők maguk se tudják” - fejtette ki a miniszterelnök, aki „ennél felelőtlenebb dolgot” még életében nem látott.

A magyar kormányfő a világháborúk kérdését összehozta a migrációval is. Szerinte ugyanis ha nem lettek volna világháborúk, akkor se Magyarországnak, se Európának nem lennének demográfiai problémái. Azt is kifejtette, hogy szerint „Horthy Miklós is ki akart maradni a világháborúból”, de a németek a végén mégis belenyomták Magyarországot.

A magyar miniszterelnök úgy látja, hogy a békepártiakanak „két fronton” kell ellentámadásba lendülniük.

„Az egyiket Európában, ahol nem csak arról van szó, hogy legyen több békepárti képviselő az Európai Parlamentben, mint háborúpárti, hanem arról is, hogy az európai emberek tolják a saját kormányaikat abba az irányba, hogy kevesebb háború és több béke.”

Az Egyesült Államokban pedig szerinte Donald Trump visszatérése segítené a békepártiak ügyét.

Az interjú egy pontján Orbán úgy fogalmazott: akkor most vessük bele magunkat az összeesküvés-elméletekbe, és a világ legnagyobb összeesküvőjének nevezte Soros Györgyöt. Orbán azt mondta, hogy

Soros „a legnagyobb konspirátor, ügyeskedő, háttérben mahináló embere a világnak”, aki többször is meg akarta venni a teljes magyar gazdaságot.

A háborún azonban szerinte nem csak Soros György nyer, mert többen vannak, akik spekulálnak: az egész fegyveripar, a fegyvervásárlást és gyártást hitelezők. A magyar kormányfő úgy fogalmazott, hogy óriási pénzek és tétek vannak az asztalon.

„Először kell fegyver, annak a gyártását majd meghitelezik. Aztán kell ember, aki hajlandó harcolni, ezek most a szegény ukránok. Aztán kellenek olyan kormányok, amelyek mindezt akarják, ezeket lehetőleg meg kell venni, mint ahogy Magyarországon is a baloldalt megveszik. Ez Nyugaton előrehaladottabb állapotban van. A negyedik fontos pedig a média, egy korrupt média kell, amelyet vagy ők tartanak kézben, vagy ők hoztak létre, amely háborúpárti hangulatot csinál” - sorolta Orbán.

Szerinte amit a háborúpártiak tesznek, annak mindenki megissza a levét, de bennünket hagyjanak békén, ahogy a migrációban és az LMBTQ-kérdésekben is.

„Ha kiderül, hogy Magyarország sikeres és biztonságos demokrácia, pedig mindenki halálra ítélte, és kimaradt a háborúból, akkor talán mások is megpróbálják utánozni. A háborúpártiak szerint veszélyes példa vagyunk, de mi fölvesszük a kesztyűt”

- fogalmazott.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: