Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete…
A párizsi olimpia nyitóünnepsége a Szajnán lesz – jelentette ki Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
Hétvégi nyilatkozatában, amelyet a RAC1 rádióállomásnak adott, a NOB első embere hangsúlyozta, hogy a francia házigazdák kitartanak a ceremónia eredeti helyszíne mellett az esemény biztonságával kapcsolatos növekvő aggodalmak ellenére.
“A hatóságok minden forgatókönyvet mérlegelnek és a döntés egyértelmű: a megnyitó a Szajnán lesz!” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e fegyverszünet Ukrajnában és Gázában az ötkarikás játékok alatt, elmondta: “Az olimpiai fegyverszünetről szóló határozat az Egyesült Nemzetek Szervezetétől származik, de megpróbáljuk egyesíteni a világot, hogy megmutassuk, a béke lehetséges mindezen konfliktusok ellenére.”
Bach ugyanakkor kitartott amellett, hogy “nem az ő dolga” a politikába bekapcsolódni.
“Több tucat államfővel beszélek, de a NOB-nak ragaszkodnia kell a szerepéhez. Nincs felhatalmazásunk és nincs hatalmunk” – idézte Bachot az insidethegames honlap.
Csaknem 20 ezer francia katonát mozgósítanak a párizsi olimpiára, egyik fő feladatuk pedig a játékok előtt az olimpiai láng kísérete…
Nem hangzott el hivatalos javaslat arra vonatkozóan, hogy a párizsi olimpia idejére tűzszünetet hirdessenek az orosz-ukrán háborúban - közölte kedden…
A 2024-es párizsi nyári olimpia nyitóünnepségére szóló legdrágább jegy akár 25 ezer eurA 2024-es párizsi nyári olimpia nyitóünnepségére szóló legdrágább…