2p

Lengyelország hamarosan kikerülhet a 7-es cikkely szerinti eljárás alól.

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

A lengyel helyzet javult, az EU elégedett
A lengyel helyzet javult, az EU elégedett
Fotó: Depositphotos

A brüsszeli közlemény szerint Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődő, és ezért 2017-ben indított eljárásban megfogalmazott aggályok kezelésére.

Lengyelország elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályokkal szemben, elkötelezett az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása mellett, és elismeri a bírói függetlenséget - közölték.

Azzal, hogyha Lengyelországgal szembe lezárul a hetes cikkely szerinti eljárás, Magyarország hivatalosan is egyedül marad: a hazánk ellen folyó eljárás mostanra évek óta húzódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ömlik a kínai áru Európába
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 10:10
Útjára indult Kínából a 2011-ben létesített rendszeres Kína-Európa vasúti teherszállító szolgáltatás 90 ezredik szerelvénye - jelentette be a kínai állami vasúttársaság.
Nemzetközi Putyin-Orbán paktum része a Honvédség csádi missziója?
Káncz Csaba | 2024. május 27. 09:33
Líbia értékes hozzáférést biztosít Moszkvának a Földközi-tengerhez, nyomást gyakorol a NATO-ra és az EU-ra, valamint stratégiai útvonalat kínál Nyugat-Afrika felé. Itt jön a képbe a magyar kormányzat azon elképesztő terve, hogy katonai bázist létesít Csádban. Káncz Csaba jegyzete
Nemzetközi Látványosan lassul az orosz támadás
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 08:08
Az oroszok csapást mértek a zaporizzsjai repülőtérre. Háborús hírek.
Nemzetközi Megvan, hogy ki nyerte meg a litván elnökválasztást
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 07:24
Gitanas Nauseda folytathatja az eddigi munkáját.
Nemzetközi Több tucat palesztin halt meg egy támadásban Rafahban
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 06:27
Több tucat palesztin halt és sebesült meg egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén vasárnap este - jelentették palesztin orvosi források.
Nemzetközi Zelenszkij most nagyon szeretne békét - Amerikától és Kínától kéri
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 17:44
Joe Bident és Hszi Csin-pinget is meghívta Svájcba az ukrán elnök, hátha ők el tudják hozni a valódi békét. Ment az üzengetés a nyugati fegyverek oroszországi bevetése ügyében is.
Nemzetközi Olaf Scholz továbbra is hátra kötve tartaná Ukrajna fél kezét
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:53
Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.
Nemzetközi Nem jött be Macron számítása: már menekíteni kell francia területről az európaiakat
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:07
A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.
Nemzetközi Medvegyev már radioaktív hamut vizionál Varsóba - megszólalt Lavrov is
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 15:26
Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.
Nemzetközi Megszólaltak a szirénák Tel-Avivban - mi történik?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 14:29
Hónapok óta nem érték el palesztin rakéták Izrael belső területeit, most mégis menedéket kellett keresnie Tel-Aviv lakóinak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG