Nagyot ugrott a halálozások száma itthon

A tavalyi év utolsó heteiben jelentős többlethalálozást jegyeztek fel Magyarországon, éppen akkor, amikor a koronavírus-fertőzéssel orvoshoz fordulók száma is gyorsan emelkedett.

Összehasonlítva a koronavírus-pandémiát megelőző évek (2014-2019) azonos időszakának átlagával, 2023. november 27. és december 24., azaz a 48. és 51. naptári hét között 7 százalékkal több haláleset történt az országban – derül ki a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Survaillance Központja legfrissebb jelentéséből. A 65 év felettiek körében pedig még nagyobb, 10 százalékos többlethalálozás jelentkezett a 2023. november 27. és december 31. közötti időszakban.

A Portfolio cikke szerint valószínűsíthető, hogy a kiugró számok a légúti fertőzések számának tavaly év végi megugrásával függnek össze. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálata adatai alapján a megbetegedések száma először a 46. héten lépte át a járványküszöböt, majd az 50. hétig gyorsan emelkedett. Abban az időszakban koronavírus-fertőzés miatt fordultak legtöbben orvoshoz, majd később, idén tavasszal az influenza okozott újabb járványhullámot.

Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a 2022-es év 38-39. hetében 9, 48-52. hetében 5 százalékos halálozási többletet regisztráltak itthon. A 65 év felettiek körében pedig a 38-52. hét között 8 százalékkal haltak meg többen a világjárvány előtti átlaghoz képest.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

A felhős tiszántúli tájakon is szakadozik a felhőzet, és általában sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással is kísért zivatarra, míg keletebbre kevesebb csapadékgóc várható. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet délutántól zivataroktól függetlenül is egyre több helyen erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. A hét közepéig fronthatásra nem kell az előrejelzés szerint számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra