Nagyvilág europoli

Az EU-val való együttműködés fontosságát hangoztatta a kínai elnök

Ludovic MARIN / AFP
Emmanuel Macron, Hszi Csin-ping és Ursula von der Leyen 2024. május 6-án Párizsban.
Ludovic MARIN / AFP
Emmanuel Macron, Hszi Csin-ping és Ursula von der Leyen 2024. május 6-án Párizsban.

Kína és az Európai Unió közötti stratégiai együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök Párizsban, aki a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozóra érkezett a francia fővárosba.

Francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökével az Élysée-palotában tartott megbeszélésen a kínai államfő partnerségre buzdított „a kereskedelem, valamint az emberi jogok terén fennálló nézetkülönbségek ellenére is”.

Nagyhatalmakként Kínának és az Európai Uniónak meg kell őriznie a partnerséget, folytatnia kell a párbeszédet és az együttműködést, mélyíteni kell a stratégiai kommunikációt, valamint erősíteni a kölcsönös bizalmat

szögezte le.

Elmondta, Kína a modernizációhoz vezető út fontos partnereként tekint Európára, mely egyúttal kiemelt szerepet kap Peking külpolitikájában is. Reményét fejezte ki továbbá, hogy mind a Kína és Franciaország, valamint mind a Kína és az EU közötti kapcsolatok a lehető legkitűnőbben alakulnak majd.

Von der Leyen Peking és Brüsszel kapcsolatai szempontjából a legnagyobb kihívásnak a piaci hozzáférést és a kereskedelmet nevezte. A német politikus nem sokkal a csúcs előtt leszögezte: az EU nem akar eltávolodni Kínától, hozzátéve: az unió és az ázsiai ország közötti kapcsolat „egyike a legbonyolultabbaknak, ám a legfontosabbaknak is”.

Von der Leyen aláhúzta azt is, hogy a béke és a biztonság közös kínai és uniós érdek is, példaként pedig az ukrajnai háborút említette, ahol, mint mondta, mindent meg kell tenni az igazságos és tartós béke érdekében.

A találkozón Emmanuel Macron szintén kitért a kereskedelmi kapcsolatokra, egyenlő feltételeket sürgetve Kína és az EU között.

Kontinensünk jövője nyilvánvalóan attól függ, képesek leszünk-e kiegyensúlyozott viszonyt kialakítani Kínával

fogalmazott Macron, aki egyúttal meghatározónak nevezte a Pekinggel folytatott együttműködés olyan válságok terén, mint az ukrajnai, valamint a gázai.

Tekintettel a nemzetközi helyzetre, az európai-kínai párbeszéd soha nem volt még ennyire fontos

emelte ki.

A csúcstalálkozón várhatóan szóba kerül az ukrajnai, illetve a gázai háború is, a felek pedig az éghajlatváltozással és a gazdasággal kapcsolatos ügyeket is megvitatnak, továbbá megbeszéléseket folytatnak a kultúra, a sport és a tudomány terén történő együttműködésről is.

A La Tribune című francia napilap által vasárnap közzétett interjúban Macron azt mondta, a csúcstalálkozón szóba akarja hozni a kínai emberi jogi helyzetet is. Az Élysée-palotában zajló megbeszélést követően Hszi és Macron négyszemközt is egyeztet.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik