Bóka János: Alkalmatlan vezetők irányítják most az Európai Uniót

2024. május 6. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Bóka János szerint rossz struktúrában, alkalmatlan vezetők irányítják most az Európai Uniót – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban konferencián Budapesten.

A miniszter szerint az unió legutóbbi öt évének kudarcai abból fakadtak, hogy „az irányítást a brüsszeli intézmények határozzák meg, amelyek kivétel nélkül politikai intézménynek tekintik magukat” – írt az MTI.

Bóka szerint az Európai Parlament és az Európai Bizottság is politikai testületként működik, politikai célkitűzésekért dolgozik, és ezek függetlenek a tagállamok politikai akaratától. „Minden erőforrást ezeknek a politikai célkitűzéseknek az érdekében használnak fel, ezért politikai konfliktusok alakulnak ki az intézmények és tagállamok között, ez kódolva van a rendszer működésében” – tette hozzá.

A magyar uniós elnökséggel kapcsolatban Bóka arra számít, hogy „lesz egy erős kommunikációs küzdelem és egy számháború”, de valójában a sikerességet az mutatja majd, mennyire lesz zökkenőmentes az intézményi átmenet, valamint képesek-e olyan szempontokat bevezetni, amelyek utóbb megkerülhetetlenné válnak.

Bóka János, Gulyás Gergely és Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián 2024. május 6-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Bóka János, Gulyás Gergely és Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián 2024. május 6-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A miniszter előadásában emlékeztetett, húsz évvel ezelőtt nemzeti konszenzuson alapuló döntés volt a csatlakozás, az EU „kívülről szemlélve a szabadság és a jólét földje” volt. „A belső működéséről nem tudtunk sokat, de messziről jó dolognak tűnt” – mondta.

Hozzátette: európaiságunk, ami Szent István óta elvitathatatlanul a magyarság része, szintén predesztinált a csatlakozásra. Ugyanakkor komoly stratégiai védelmi és gazdasági indokok is voltak – folytatta, leszögezve, Magyarország stratégiai védelmét csak az garantálja, ha egy erős szövetség része. A magyar gazdaság pedig nyitott és exportvezérelt, ezért az unió piacához való korlátlan hozzáférésre van szükség.

A konferencián felszólalt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki azt mondta, Brüsszel azon dolgozik, hogy bizonyos államokat indokolatlanul szankcionáljanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!