SZÍNES

Szobrot kaphat a brutálisan megrugdosott Sanyi kakas, aki most gyógyul

Békéscsaba sztárjáért, a belvárosban tanyázó kakasért sokan drukkolnak.

Megosztom
Link másolása

Sanyi, a békéscsabai városi kakas élete fenekestül felfordult, miután sorozatosan bántották őt gyerekek és hajléktalanok. A múlt héten úgy megrugdosták a szerencsétlen állatot, hogy egy közeli tanyára vitték, ahol állatorvos is látta már.

A taraja halványodott, és a megszokottól eltérően gubbasztott néhány napig, ezek a jelek pedig arra utalnak, hogy bár külsérelmi nyom nincs az állaton, megviselték a történtek.

Akár még belső sérülése is lehet.

Kapott egy kis gyógyszert és vitaminos tápot, valamint a Fekete Tanya óriásira nőtt kakasával is barátkozik.

Sanyi Facebook csoportjában élénk vita folyik arról, a kakas maradjon-e a tanyán vagy sem.

Sokan bár hiányolják a Munkácsy térről, szeretnék, ha a kakas egy baromfi udvarban élne tovább.

Mások pedig kardoskodnak amellett, hogy vissza kell vinni a kakast, hiszen Békéscsaba szimbólumaként megszokták már a téren.

A kakast befogadó Fekete Tanya éppen ezért szavazásra bocsátotta, mi legyen a kakassal: ha a lakosság úgy dönt, kerüljön vissza, a felépülését követően visszaviszik a belvárosba.

Eközben a csoport tagok, akik szerint a kakasnak tanyán a helye, inkább szobor emelésében látják a kompromisszumot.

A Munácsy térre helyezett kakas faragvány az elmúlt éveknek állítana emléket, míg a kakas kukoricázhatna a földeken. Hasonló szobor már áll a városban az Árpád soron, azt a Körös-parti kacsák kapták.

Egyébként a rendőrség gerinces állat bántalmazása miatt nyomoz az ügyben, és szemtanúkat keresnek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Sassy - sassy.hu
1970. január 01.


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása