nb1.hu

„Ki volt éhezve a város az első osztályú focira” – a Nyíregyháza vezetőedzője a feljutásról

Tímár Krisztiánnal bajnokként tér vissza az NB I-be a Szpari.

Az NB II 31. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus 3-1-re legyőzte a Gyirmót FC Győrt és bajnokként 9 év után visszajutott az NB I-be. A találkozót követően a csapat vezetőedzője, Tímár Krisztián nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Próbáltam eddig a pillanatig elhessegetni ezt a gondolatot, mert nyilván a labdarúgásban rengeteg dolgot tapasztaltam már, rengeteg dolog megtörtént, láttunk már mindenféle visszaesést, formahanyatlást, bármit. Nem szerettem volna beleélni magamat. Ahogy mindig nyilatkoztam is, mérkőzésről mérkőzésre haladtunk. Tudtuk jól, ha nyerjük a meccseket, akkor a vége felé ez be fog következni, de láthattuk, hogy a játékosokon is volt egyfajta nyomás, eredménykényszer, ez ma a helyzetkihasználáson azért meglátszott.

A 44 éves tréner a játékosok méltatása mellett a szurkolókra is kitért.

„Szeretném kiemelni, hogy Nyíregyháza városa mennyire szereti a labdarúgást és a csapat mögé állva remek hangulatot csináltak. Nagyon ki volt már éhezve a város az első osztályú focira.”

Nagyon büszke vagyok a játékosokra, egész évben sokat dolgoztak. A tavaszi szezonban óriási sérüléshullám sújtott minket, 13-14 játékossal hoztuk le az utolsó időszakot, de szinte végig kiegyensúlyozott játékkal, azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a bajnokságot.

A Nyíregyháza Spartacus az NB II utolsó három fordulójában a BVSC, a Csákvár és a Kozármisleny ellen lép pályára, már biztos bajnokként.

Elképesztő öngól is kellett a Nyíregyháza győzelméhez – videó

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC KFT.34 24 7 3 42 79
2.ETO FUTBALL KFT.34 22 3 9 28 69
3.VASAS FC KFT.34 19 10 5 39 67
4.SZEGED 2011 KFT.34 15 15 4 12 60
5.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.34 15 7 12 10 52
6.GYIRMÓT FC KFT.34 12 13 9 4 49
7.SOROKSÁR SC KFT.34 12 9 13 -5 45
8.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.34 12 8 14 -7 44
9.HONVÉD FC KFT.34 11 11 12 3 44
10.KBSC LABDARÚGÓ KFT.34 11 11 12 -4 44
11.F.C. AJKA KFT.34 13 4 17 -3 43
12.FC CSÁKVÁR KFT.34 12 7 15 -6 43
13.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.34 10 8 16 -13 38
14.SZOMBATHELYI HALADÁS KFT.34 9 11 14 -10 38
15.PMFC-LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.34 8 12 14 -19 36
16.TISZAKÉCSKEI LC KFT.34 7 13 14 -7 34
17.BFC SIÓFOK KFT.34 8 7 19 -24 31
18.MTE 1904 KFT.34 5 6 23 -40 21

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC