20 °C Budapest
Digital Stock exchange panel high resolution

Iránykereséssel indítja a hetet a BUX: ezt várják most az OTP-től

MTI
2024. május 6. 10:27

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX pénteken 121,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 68 002,24 ponton zárt.

Varga Zoltán előrejelzésében megjegyezte: 68 ezer pontnál kapaszkodott meg a BUX index, pénteken kisebb negatív korrekció volt látható a hazai részvénypiacon, viszont a 68 ezer pontos szint nem tört le. A vezető részvények közül az OTP árfolyama a szakértő szerint a 18 ezer forintos támasz felé indult, miután nem sikerült áttörni a 18 300 forintos ellenállást, továbbra is e két szintre érdemes figyelni.

Hozzátette: céláremelés érkezett a bank részvényeire, az Autonomous Research 22 464 forintról 23 001 forintra emelte az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés. Jelenleg 14 elemző vételre, 4 tartásra javasolja a részvényt, a medián célárfolyam 20 550 forint. Pénteken az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,77 százalékkal 18 085 forintra esett.

Varga Zoltán szerint a Mol továbbra is a korábbi csökkenő trendvonal felett mozog, a következő ellenállás 3050 forintnál látható, míg támasz 3 ezer forintnál húzódik. Az előző kereskedési napon a Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3022 forintra csökkent.

A Richter jegyzése az 50 napos mozgóátlagnál akadt meg, amely 9390 forintnál képez fontos ellenállást, míg támaszt a 30 napos mozgóátlag jelent 9237 forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,65 százalékkal 9335 forintra erősödött.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom grafikonján 931 forintnál húzódik ellenállás, 914 forintnál pedig támasz - írta a szakértő. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,86 százalékkal 925 forintra gyengült.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 27. 17:19
Magyar versenyzőt is shortlistre tett a Siemens Media Award nemzetközi zsűrije, Zákányi Virág munkáj...
Kiszámoló  |  2024. május 27. 10:13
Kínában több tízmillió üres, gyakran félkész lakás van, a világ végén, ahol senki nem akar és soha n...
Bankmonitor  |  2024. május 27. 08:25
A CSOK Plusz egy igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel, ráadásul mé...
Holdblog  |  2024. május 27. 07:27
Egyre nagyobb szeletet szakítanak ki maguknak a kínai cégek a nyári Európa-bajnokság szponzori listá...
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 27. hétfő
Hella
22. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm