Ötszázmillió éve összeomlott a Föld mágneses mezeje, ennek is köszönhető, hogy ma itt vagyunk

Számos tényező együttállására volt szükség ahhoz, hogy a Föld lakható bolygó legyen. Nem csak megfelelő távolságban kellett lennie a Naphoz képest, hanem kellett a sziklás felszín, a víz jelenléte is, és egyebek mellett erős mágneses mezőre is szükség volt, amely megakadályozza, hogy a Napból és a csillagközi térből érkező veszélyes sugárzás elérje a felszínt.

Bár a mágneses mező többnyire stabil, idővel mégis tapasztalható benne ingadozás. Egy új tanulmányban a Rochesteri Egyetem kutatói azonosították azt földtörténeti pontot, amikor a leggyengébb lehetett, és meglepő módon, ez nem tömeges kihalással esett egybe, ahogy azt várnánk, hanem közvetlenül azelőtt történt, hogy a komplex élet szinte berobban a színre – írja cikkében a New Atlas.

Egyes ásványok a bennük lévő mágneses szemcséknek köszönhetően megőrizték a mágneses mező akkori erősségének nyomait. A rochesteri kutatók ezt a mágnesezettséget mérték földpát- és piroxén kristályokban, összevetve a több mint kétmilliárd évvel ezelőtti mintákat néhány 591 millió évvel ezelőttivel. Azt találták, hogy a régebbiek a maihoz hasonló erősségű mágneses mezőt rögzítettek, az időben közelebbi minták azonban arra engedtek következtetni, hogy a mágneses mező akkoriban a jelenlegi erősségének mindössze 3 százaléka volt. Ez pedig a jelenleg ismert leggyengébb pontnak tűnik.

A gyengébb mágneses mező legalább 26 millió évig tartott, mielőtt újra erősödni kezdett. Ez nagyjából akkor történt, amikor a Föld belső magja megszilárdult és stabilizálta a mágneses mezőt. A gyengébb mágneses mező azt jelenti, hogy több kozmikus sugárzás hatol be mélyebbre a Föld légkörébe, és hogyha ez ma történne, az minden bizonnyal tömeges kihalást eredményezne. Érdekes módon azonban nem ez történt, sőt, a gyengébb mező még elő is segíthette az összes állat közös ősének fejlődését.

A 635 és 539 millió évvel ezelőtti ediakara-időszak kulcsfontosságú volt a földi élet evolúciója szempontjából. Ekkor jelentek meg először összetett, többsejtű létformák, amelyek azonban alig hasonlítanak az általunk ma ismert formákhoz, inkább korongoknak, csöveknek, legyezőknek, fánkoknak, vagy éppen nyúlós „iszappal teli zsákoknak” tűnnek – festi le érzékletesen a New Atlas. A lap szerint még azt sem igazán tudjuk jelenleg, hogy ezek az organizmusok algák, gombák, vagy a növények, illetve állatok korai változatai voltak-e.

A legtöbb efféle furcsaság a következő időszakra, a kambriumra kihalt, de nagyjából ugyanebben az időben az életformák sokféleségében hatalmas robbanás zajlott, és viszonylag rövid idő alatt az állatvilág szinte minden alapvető ága megjelent. Ennek az eseménynek az egyik fő kiváltó oka pedig a légkör oxigénszintjének növekedése lehetett – és az új tanulmány szerint ezt a gyengülő mágneses mezőnek köszönhetjük.

Több sugárzás jutott be a Föld légkörébe, ami lehetővé tette, hogy több töltött részecske távolítsa el az olyan atomokat, mint a hidrogén. Ha ezekből elég sok elvész az űrben, akkor a légkörben felhalmozódnak az oxigénatomok, ahelyett, hogy a hidrogénnel reakcióba lépve vízgőzt képeznének. Ez idővel megnöveli a levegő oxigénszintjét, lendületet adva az élet fejlődésének.

Ha mindez így történt, akkor ez azt mutatja, hogy tényleg komoly szerencse kellett ahhoz, hogy a fejlett élet kialakulhasson. Ha a mágneses mező nem áll helyre az ediakara-időszakot követően, akkor a Föld jobbára a Marshoz volna hasonlatos.