Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott előadó Rúzsa Magdolna volt. Az énekesnőt több mint két és félszer annyiszor hallhattuk, mint a huszadik helyezett Azahriah-t. A tavalyi év legsikeresebb hazai slágere a ValMartól az Úristen, a külföldiek közül Miley Cyrus Flowers című dala volt.

Az elemzés 147 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján. A médiahatóság az adások többségét rögzíti és tárolja. Egy nap hanganyaga körülbelül 900 Megabyte-nak felel meg rádiós műsorok esetében, a közel 104 év adata így összesen 33 Terabyte-ot tesz ki.

A zenei repertoár eltérő képet rajzol ki a vizsgált csatornáknál. Egy adó kiemelkedően sokszínűnek bizonyult: a Bartók rádió 37 864 különböző zeneszámmal szolgálta ki a közönségét, ebből csaknem 24 ezer külföldi és több mint 14 ezer magyar volt. Leggyakrabban a Berettyó Live sugározta ugyanazokat a műveket: átlagosan 164-szer szerkesztett műsorba egy-egy dalt. A legnagyobb ismétlésszámmal leírható csatornák közé tartozik még a Táska Rádió, de kiemelkedően magas értéket produkált a Rádió 1 Budapest is.

A teljes kínálatban a legtöbbet játszott előadó Rúzsa Magdolna volt, akinek dalai átlagosan ötévesek voltak. Több mint két és félszer annyiszor hallhattuk őt, mint a huszadik helyezett Azahriah-t. A népszerű művészek között feltűntek olyanok, akik csak néhány éve adták ki a szerzeményeiket, de megjelentek főként az előző évezredben tevékenykedők is, így a Bikini zenekar, Demjén Ferenc, az LGT és a Mária Rádió által sokat játszott Szentpéteri Csilla is.

A 2022-es évhez képest Azahriah lépett a legnagyobbat előre a ranglétrán, aki a 171. helyről a huszadikra lépett fel. A külföldi művészek közül – éppúgy, mint 2022-ben – egy albán származású amerikai énekesnő volt a legnépszerűbb: Ava Max. Friss, átlagosan kétéves dalokat hallhatott tőle a közönség. A második helyezett egy román énekesnő, Minelli volt. A top 20-ból tizenegy zenész az Egyesült Államokat képviselte, négy pedig az Egyesült Királyságot.

A vizsgált rádiók több mint tizemkétezerszer játszották le a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar-szerzeményt, az Úristent, amely 2022-ben jelent meg. Már 2022-ben is ez lett az év dala, közel ugyanennyi lejátszást elérve. A top 20 külföldi zeneszám között csupán nyolc 2022-es található, a többi mind 2023-as. A győztes ezen a ranglistán Miley Cyrus Flowerje lett, amelyet több mint 15 ezer alkalommal játszottak le, megelőzve ezzel az összes magyar dalt – így ez lett az év legtöbbször játszott slágere a rádiókban.

A teljes kutatás az NMHH oldalán megtalálható. 

Letették a Nyíregyházi Iparfejlesztési Alap beruházásában megvalósuló Multifunkciós termelő és logisztikai inkubátor alapkövét

A Nyíregyháza városával hagyományosan jó kapcsolatra és együttműködésre alapozva a XANGA Cégcsoport és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata – az MFB Invest Zrt-vel együttműködésben - létrehozta a Nyíregyházi Iparfejlesztési Alapot, amely a közösen kialakított fejlesztési stratégia mentén valósít meg több beruházást. Ez a projekt is ennek az együttműködésnek az eredménye.
2024. 05. 28. 08:00
Megosztás:

Nancy Pelosi a FIT21 kriptovaluta törvény mellett szavazott, elindul a kripto rally – készülj ezekkel a top altcoinokkal

Egy monumentális mérföldkő a kriptovaluta piacon az Egyesült Államokban. A Képviselőház elfogadott egy jelentős kriptovaluta törvényt, amely egyértelmű szabályozási keretet hoz létre az iparág számára. A törvényjavaslat kétpárti támogatást kapott, 71 demokrata, köztük Nancy Pelosi, szavazott mellette. Ez a bikapiaci kriptohír kiemeli a befektetési osztály változó megítélését.
2024. 05. 28. 07:00
Megosztás:

Változásokat jelent be a Train Hungary vezetőségében a GRAMPET Csoport Călin Grațian vezérigazgató menesztését követően

A GRAMPET Csoport, Közép- és Délkelet-Európa legnagyobb román tulajdonú magánvasúti holdingja bejelentette, hogy változások történtek a vállalatcsoporthoz tartozó, többek között Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában működő Train Hungary vezetőségében.
2024. 05. 28. 06:30
Megosztás:

Nyíregyházán építkezik a Xanga csoport

Termelő és logisztikai inkubátorcsarnok épül a Xanga csoport és Nyíregyháza önkormányzatának együttműködésében a város ipari parkjában, a mintegy négymilliárd forint értékű befektetés alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
2024. 05. 28. 06:00
Megosztás:

Furcsa számok és a viszontbiztosítók

Furcsa számokat olvashattunk az elmúlt napokban az amerikai gazdasággal kapcsolatban. Miközben a 2008-2009-es válság óta a legtöbb háztartás tart részvényt (62 százalék, Gallup), addig az amerikaiak fele (49 százalék, Guardian) gondolja azt, hogy az amerikai piacok idén eddig csökkentek, miközben pl. az S&P500 eddig 11,4 százalékot emelkedett.
2024. 05. 28. 05:30
Megosztás:

Partneri együttműködést kötött az Auchan és az MLSZ

Játszani csak szívből. Vásárolni csak OKAuchan.” szlogennel kötött partneri együttműködést az Auchan és az MLSZ, amelynek keretében a kiskereskedelmi lánc hivatalosan is a magyar labdarúgó-válogatott partnere az idei Európa-bajnokság ideje alatt. Május 27. és július 14. között a Bizalomkártyás vásárlók 10 000 forint feletti vásárlás esetén napi és heti nyereményjátékokon vehetnek részt, a kampány végén pedig valamennyi vásárló között 1 millió Bizalompontot is kisorsolnak, ami egy az egyben levásárolható.
2024. 05. 28. 05:00
Megosztás:

Minden, amit a mikrotanúsítványokról tudni érdemes

Új kategória jelent meg az elmúlt hónapokban az oktatási palettán, a mikrotanúsítványok rendszere. Ezek olyan rövid képzések, amelyeken a résztvevők célirányosan fejleszthetik azokat az ismereteiket, készségeiket és kompetenciáikat, amelyekre a személyes és szakmai fejlődésükhöz szükségük van.
2024. 05. 28. 04:30
Megosztás:

Magyar program segíthet a meddő pároknak: ITT a Garantált Gyermek Program

A legfrissebb adatok szerint ma hazánkban 300.000 meddő pár él, a statisztikák pedig évről évre romlanak. A férfiaknál a nemzőképtelenség, a nőknél pedig a meddőség folyamatosan növekvő számú populációt érint és az elmúlt évtizedekben a nyugati típusú, modern társadalmak legjelentősebb súlyú betegségévé vált.
2024. 05. 28. 04:00
Megosztás:

Ekkora büntetést kell fizetni a CSOK Pluszra, ha megsértjük az előírásokat

A CSOK Plusz egy kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel, ráadásul tartozáselengedés is kapcsolódhat hozzá. A kedvezményekért cserébe azonban számos feltételt kell teljesítenünk, melyek megsértésekor büntetőkamattal növelten kell visszafizetnünk a kapott kamattámogatást és tartozáselengedést. A Bankmonitor szakértői kiszámolták ennek összegét.
2024. 05. 28. 03:30
Megosztás:

A legtöbb magyar ebbe a három országba utazik nyaralni idén!

Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt. A biztosításközvetítő társaság utasbiztosítási statisztikái szerint a nyaralási utazások az esetek felében Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába irányulnak. Az utazni vágyók idén a tavalyinál 7-8 százalékkal magasabb utasbiztosítási díjakkal számolhatnak.
2024. 05. 28. 03:00
Megosztás:

A Dogecoin (DOGE) és Shiba Inu (SHIB) ára lemarad, miközben a Rollblocknak (RBLK) tízszeres nyereséget jósolnak júniusra

Számos altcoin piacán a kriptovaluták ára egyre ingadozóbbá válik. A mém érmék piacán a két vezető, a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB) konszolidációs jeleket mutat, amit a lendület hiányaként lehet értelmezni. Ezzel szemben egy másik előértékesítési érme azt jelzi, hogy ez lehet a legjobb kripto, amit ebben a negyedévben érdemes vásárolni. Ez az új gyöngyszem, a Rollblock (RBLK) vonzereje abban rejlik, hogy hogyan oldja meg az online játék világában felmerülő problémákat. Olvass tovább a részletes információkért!
2024. 05. 28. 02:30
Megosztás:

Az a nyugdíjas nyer sokat, aki mindig korán ébred

"A korai madár kapja meg a féreg helyett a milliókat!" – Az idősek titkos fegyvere a meggazdagodásért!
2024. 05. 28. 02:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, hogy hatékonyabban támogathassák az exportpiacokon tevékenykedő vagy az oda kilépést tervező vállalatokat - tájékoztatta a két társaság az MTI-t hétfőn.
2024. 05. 28. 01:30
Megosztás:

Miért jár pórul, aki még mindig sárga csekken fizeti a rezsit?

Az utóbbi években a digitalizáció és a technológiai fejlődés jelentős változásokat hozott a mindennapi életünkben, különösen a pénzügyi tranzakciók terén. Ennek ellenére Magyarországon még mindig sokan ragaszkodnak a hagyományos sárga csekkes fizetési módszerhez, amikor a rezsiszámláikat rendezik. Ez a megszokás azonban számos hátránnyal járhat, amelyek mind anyagi, mind pedig időbeli veszteségeket okozhatnak.
2024. 05. 28. 01:00
Megosztás:

A BTC árfolyam a csúcs közelében, ez az érme is profitálhat a növekedésből

A Bitcoin árfolyam a történelmi csúcs körül mozog, a digitális arany a múlt hét elején egészen 70 000 dollárig szökött, a piac pedig kíváncsian figyeli, meddig megy még fel a BTC ára.
2024. 05. 28. 00:01
Megosztás:

Nyugdíjasként ez lehet a garancia arra, hogy ne legyenek pénzügyi gondjai

A pénzügyi tudatosság már az első vásárlással és zsebpénzzel elkezdődik, és aki igazán tenni akar gondtalan jövőjéért, már diákként rálép erre az útra - véli az OTP Nyugdíjpénztár, amelynek legfiatalabb belépője mindössze 17 esztendős múlt, míg a nyugdíjpénztári tagok átlagéletkora 39 év.
2024. 05. 27. 23:30
Megosztás:

Lemaradtál a PEPE és BONK árfolyam emelkedéséről? Ne hagyd ki a Raboo előértékesítést, amely már 40%-kal emelkedett

Annak ellenére, hogy a piaci volatilitás széleskörű, a mém érmék továbbra is nyereséget termelnek, legalábbis heti szintű hozamokat vizsgálva. A Pepe és a BONK remekül szerepeltek, és az elmúlt hetekben a kriptós hírek élére kerültek. Azonban figyelembe kell venni néhány szakértő véleményét, miszerint a legnagyobb árfolyam-emelkedéseik már mögöttük lehetnek.
2024. 05. 27. 23:00
Megosztás:

A gazdáknak kell az uniós agrárpolitika középpontjában állnia

Brüsszelnek meg kell védenie az unió agrárpiacait és újra a gazdákat kell az uniós agárpolitika középpontjába állítania. Csak így növelhető a termelők versenyképessége és a válságokkal szembeni ellenállóképessége - közölte Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülését követően az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
2024. 05. 27. 22:30
Megosztás:

Idén még restriktív maradhat az EKB kamatpolitikája

Az EKB vezető közgazdásza, Philip Lane szerint júniusban ugyan ténylegesen megkezdődhet a kamatcsökkentési ciklus, de az idei évben még megszorító jellegű, restriktív monetáris politikát kell fenntartani.
2024. 05. 27. 22:00
Megosztás:

Alacsonyabban maradhatott a semleges kamatszint?

A semleges kamatszintről értekezett a Fed kormányzótanácsának tagja, Christopher Waller.
2024. 05. 27. 21:30
Megosztás: