Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Több, egyszerre publikált cikkben foglalkozik Magyar Péterrel a Rzeczpospolita című lengyel lap, írja a 444. A lengyel lap főként Orbán Viktorról kérdezte a Tisza Párt alapítóját, Magyar pedig többek között azt mondta a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról:

Orbán Viktor kétezer embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon.

A lapnak elmondta azt is, hogy „az 1998-as Orbánhoz szeretne visszatérni”, „azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött és semmi sem fenyegette a demokráciát”. Arra a kérdésre, hogy ha Orbán veszítene, szerinte békésen adná-e át a hatalmat, azt felelte, „reméli, maradt benne valami a négy választást megnyerő demokratából”.

A júniusi EP-választásról Magyar úgy nyilatkozott, azt hiszi, „Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát”, bár ezt a választás eredményének még igazolnia kell, tette hozzá.

Arra a kérdésre, szerinte börtönbe kellene-e vonulnia a miniszterelnöknek, először azt válaszolja, „nem rajta fog múlni”, majd hozzáteszi:

Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.

Vasárnap Debrecenben tartott tüntetést, a demonstráción készült videónkat itt nézhetik meg:

Kapcsolódó
„Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
Nagy tömeg várta Magyar Pétert vasárnap az első vidéki nagygyűlésén, Debrecenben. A fideszes fellegvárként számon tartott nagyvárosban arról kérdeztük a résztvevőket, hogy mit várnak a Tisza Párttól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik