Több családi titok is kiderült Nagy Feróról a TV2 legújabb műsorában, az Ütős ötös-ben. A Beatrice frontembere a családjával együtt érkezett Till Attilához, és már a bemutatkozáskor elkezdte csinálni a műsort a fiaival.
Kiderült például, hogy Feró a koncertek megszervezésében gyakran kér segítséget fiaitól, ám ez sosem úgy alakul, mint eltervezik. "Meg szokta nagyon szépen kérdezni, hogy mi a véleményünk, hogyan legyen a következő koncert. Egy órát brainstormingolunk, aztán azt mondja: Jó akkor én megmondom, hogy lesz!” – árulta el az édesapját Hunor. "Utána jövünk mi, hogy de apa, ez így nem tud működni. Fiaidra hallgassál már” – folytatta Botond, majd Feró is közbe szólt.
- idézte Nagy Ferót a Blikkrúzs.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.
- Sokkoló felvételen, ahogy Sean „Diddy” Combs brutálisan megveri a barátnőjét A CNN által megszerzett 2016-os biztonságikamera-felvételen látható, ahogy Sean "Diddy" Combs megragadja, meglöki, rángatja és megrúgja akkori barátnőjét, Cassie Venturát egy olyan veszekedés során, amely szerepel a Ventura által novemberben benyújtott szövetségi perben.