2p

Két vörös vonal van, a bevetésre készülő katonák részben Magyarországon állomásoznak. Háborús hírek hétfő reggel.

  • A La Repubblica olasz lap egy "szigorúan bizalmas" dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy a NATO két "vörös vonalat" állapított meg, amelyek átlépése esetén aktiválnák a szövetség keleti határain, többek közt Magyarországon is állomásozó mintegy 100 ezer katonát.
    Az egyik ilyen vörös vonal egy harmadik ország - például Belarusz - "közvetlen vagy közvetett" beavatkozása az ukrajnai háborúba, a másik pedig egy orosz katonai akció vagy provokáció Lengyelország, a balti államok, illetve Moldova ellen.

 

  • Az orosz haderő olyan átcsoportosításokat hajt végre az ISW amerikai kutatóintézet szerint, amelyek arra utalnak, hogy tovább folytatódik egy esetleges Északkelet-Ukrajna, illetve Harkiv városa ellen a kurszki terület irányából indítandó orosz offenzíva előkészítése.
  • A hétvégi ortodox húsvét idején végrehajtott orosz légi és tüzérségi támadásokban legalább három ukrán civil vesztette életét Harkivban, illetve Csasziv Jarban. Szumiban a kórházakat és a vízszolgáltatást biztosító üzemeket is tartalékenergiára kellett kapcsolni, miután orosz támadások fennakadásokat okoztak a város áramellátásában.
  • Az orosz erők az orosz védelmi minisztérium közlése szerint teljesen elfoglalták az Avgyijivkától északnyugatra található Ocseretine települést.
  • Ukrajna olyan tüzérségi lövedékeket kaphat a Rheinmetall német fegyvergyártó cégtől, amelyek akár 100 kilométeres távolságban is képesek célpontokat támadni.
  • Az európai hírszerző ügynökségek szerint Oroszország aktív műveleteket tervez az Unió területén, amelyeket saját ügynökeivel, illetve közvetítőkön keresztül hajtana végre. A műveletek között robbantások, gyújtogatások és infrastrukturális létesítmények megrongálása is helyet kaphat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij most nagyon szeretne békét - Amerikától és Kínától kéri
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 17:44
Joe Bident és Hszi Csin-pinget is meghívta Svájcba az ukrán elnök, hátha ők el tudják hozni a valódi békét. Ment az üzengetés a nyugati fegyverek oroszországi bevetése ügyében is.
Nemzetközi Olaf Scholz továbbra is hátra kötve tartaná Ukrajna fél kezét
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:53
Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.
Nemzetközi Nem jött be Macron számítása: már menekíteni kell francia területről az európaiakat
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:07
A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.
Nemzetközi Medvegyev már radioaktív hamut vizionál Varsóba - megszólalt Lavrov is
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 15:26
Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.
Nemzetközi Megszólaltak a szirénák Tel-Avivban - mi történik?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 14:29
Hónapok óta nem érték el palesztin rakéták Izrael belső területeit, most mégis menedéket kellett keresnie Tel-Aviv lakóinak.
Nemzetközi Új hírek érkeztek Robert Ficóról, még mindig van miért aggódni
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:56
Párttársa és a kórház is nyilatkozott a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.
Nemzetközi Készülődik Brüsszel elfoglalása? Nyilvánosan udvarol Orbán Viktor francia szövetségese Giorgia Meloninak
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:28
De egyelőre úgy tűnik, kosarat kap, és nem fuzionál a két nagy jobboldali pártszövetség.
Nemzetközi Sokkoló felvételen látható a harkivi áruház elleni támadás pillanata, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 12:33
Biztonsági kamera felvétele került elő a lebombázott áruházból, amelyben több mint 200-an tartózkodhattak a támadás pillanatában.
Nemzetközi Vétó nélkül is meg tudja akadályozni Ukrajna megsegítését a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 11:51
Elvben közös döntés született az orosz vagyon kamatainak kiutalásáról, gyakorlatban viszont Magyarország megint botot dug a küllők közé.
Nemzetközi A kolozsvári metróépítés gyors megkezdése csak választási fogás?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 11:06
A metró építési engedélyét sürgősségi eljárással fogadták el a múlt héten, amely indokolatlan és szabálytalan volt, és a júniusi munkakezdéshez szükséges gépek sem érkeznek meg - írja a Maszol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG