Belföld

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson.

Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor.

A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi korábbi KRESZ-vizsgáit is. Kiderült, hogy a C, CE és D kategóriás jogosítvány megszerzésére irányuló teszteket sem ő töltötte ki, bár az nem volt bizonyítható, hogy ezekben az esetekben is éppen a bátyja helyettesítette.

A szóban forgó vezetői engedélyt a rendőrök lefoglalták, és a 39 éves kecskeméti lakost többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrség lezárta a szabadlábon védekező fivérek ügyét, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik