Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mesterséges intelligencia a HR-ben
No menu items!

Mesterséges intelligencia a HR-ben

Fotók: Pixabay

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

A technológia jelenlegi fejlettségi állapotában még nem alkalmas arra, hogy minden HR területet eredményesen lefedjen, de számos szegmensben sikerrel alkalmazzák. „A HR szakma is szakember hiánnyal küzd, ezért kiemelten fontos, hogy a mesterséges intelligenciát – elővigyázatosan ugyan – , de segítségül hívjuk, elsősorban azért, hogy a mindennapokban hatékonyabbá, gyorsabbá és eredményesebbé tegye a munkát” – hívta fel a figyelmet Katkics Attila, HR szakember. „Úgy gondolom, hogy az emberi erőforrás menedzsment számos területén megjelenik majd a technológia, szélesedni fog a mesterséges intelligencia alkalmazása, várhatóan elképesztő gyorsasággal.”

Objektívebb kiválasztás?

Az MI elsősorban a toborzás, a kiválasztás, az onboarding és a képzés-fejlesztés területén működik már napi szinten. Az újgenerációs mesterséges intelligencia alapú támogató szoftverek a toborzási folyamat több pontján tudnak támogatást biztosítani, egyebek mellett az álláshirdetések, közösségi posztok írásánál, a munkáltatói értékek és munkaköri leírások megfogalmazásánál, kapcsolatfelvételi levelek megírásánál és a jelentkezők előszűrésénél. „A mesterséges intelligencia bekapcsolása a folyamatokba egyértelműen felgyorsítja a toborzást, gyors és pontos elemzést végez a jelöltekről, képes kiválasztani azokat a potenciális aspiránsokat, akik rendelkeznek a pozícióhoz szükséges szakmai és személyi kompetenciákkal, valamint minimalizálja a hibázás lehetőségét is, egyesek szerint igazságosabbá is teszi a felvételi folyamatot.

Automatizált beléptetés

A mesterséges intelligencia az új munkavállaló belépését követően, az ún. onboarding folyamatban is hasonló hatékonysággal használható. „Akár egy chatbot is végig vezetheti az új kollégát, válaszol a kérdéseire, vizsgáztat, de személyre szabott belépési élményt is nyújthat, ezzel is elősegítve az elköteleződést és a munkavállaló jövőbeni megtartást. Az automatizált folyamatok jelentősen gyorsítják az onboarding-ot, ami lehetővé teszi, hogy a szakemberek több figyelmet fordítsanak az emberi interakciókra és a stratégiai feladatokra” – tette hozzá a szakember.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akadálymentes szavazóhelyiségekkel készül Bécs az EP-választásra

A legutóbbi támogatási periódus alatt, vagyis 2014 és 2020 között összesen 75 millió euró támogatás érkezett Bécsbe az Európai Uniótól száz kisebb-nagyobb projekt társfinanszírozásaként.

Csaknem hússzoros különbség a lakásépítésekben

Az építési szándék visszaesését is jelzi, hogy tavaly 39 százalékkal kevesebb lakás építését engedélyeztették vagy jelentették be, mint egy évvel korábban.

Heti makronaptár – Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a szolgáltatások külkereskedelméről közöl adatokat.

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 757,89 pontos, vagyis 1,11 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárta a hetet

Hírek

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...