Már nyár közepén kiengedhetik a börtönből Lagzi Lajcsit

2024. május 6. – 07:35

Másolás

Vágólapra másolva

2023 áprilisában került be Galambos Lajos a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézetbe, Baracskára, hogy megkezdje három és fél éves börtönbüntetését, kis szerencsével azonban már a nyáron otthon lehet, ha a székesfehérvári bíróság helyt ad a reintegrációs őrizetnek, írja a Blikk.

„Benyújtottuk a kérelmet ügyfelem reintegrációs őrizetére. Hogy mikor érkezik rá válasz, nehéz megjósolni, hiszen ilyenkor nincs határidők közé szorítva a bíróság. (…) Ha minden rendben zajlik, és a székesfehérvári bíróság sem látja okát, hogy ne adja meg ezt az engedélyt, akkor a nyár közepén már otthon lehet az ügyfelem” – közölte Lagzi Lajcsi ügyvédje. A reintegrációs őrizet helyeként a boldogasszonypusztai otthonát jelölték meg.

Ha engedélyezik Lagzi Lajcsi számára a reintegrációs őrizetet, akkor is nyomkövetőt kell majd viselnie, „amivel a nap huszonnégy órájában ellenőrizni tudják, valóban otthon tartózkodik-e”. Ügyvédje beszámolója szerint bizonyos időre hetente kétszer elhagyhatja majd a lakhelyét, „ilyenkor vásárolni mehet vagy éppen orvoshoz, mert azt se felejtsük el, hogy továbbra is komoly egészségügyi problémákkal küzd. De nagy valószínűséggel az elkerülhetetlen műtéti beavatkozásokat már nem a börtönkórházban, hanem idekint végzik majd el rajta.” A reintegrációs őrizete egyébként tíz hónapig tarthat majd, utána a nyomkövető is lekerül róla.

Galambos Lajos ügye még 2015 szeptemberében indult, akkor tartóztatták le feleségével együtt, akitől később elvált, és akit később bűncselekmény hiányában felmentettek. A zenészt vesztegetés, valamint áram, víz és gáz lopásában találták bűnösnek. Saját birtokán és egy tatai lakóparkban is illegálisan vételezett energiát.

A zenész előzőleg 125 napot töltött előzetesben, ezért a rá kirótt büntetésből azt az időszakot levonják.

Lajcsi életét és az ügyét ebben a cikkben mutattuk be részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!