Cáfolja a NAV, hogy végrehajtási eljárás alatt állna a jászberényi kórház

2024.05.06. 07:29
Bár az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint nincs itt semmi látnivaló, a NAV 57 millió forintot inkasszált a jászberényi kórház számlájáról köztehertartozás miatt, és nem ez az egyetlen egészségügyi intézmény, amely a Vámhivatal behajtási listáján szerepel - írtuk a Népszava alapján. A NAV lapunknak megküldött közleményében cáfolta a baloldali lap állítását.

Ahogy arról beszámoltunk, 2023 év végén már rekordmagas volt a kórházak tartozása, átlépte a 130 milliárd forintot is az egyetemi és az egyházi intézményeket is belevéve. Októberről november végére mintegy 5 milliárd forinttal nőtt ez az összeg, és hiába a kormányzati ígéretek, egyelőre a helyzet nem változott. Míg 2023-ban átlagosan havi 3,7 milliárddal nőtt a tartozások összege, addig 2024-ben már havi 20 milliárddal. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy egyes beszállítócégek türelme elfogyott, és beszedési megbízást indítottak a kórházak ellen. Ennek következménye pedig az lett, hogy a jászberényi kórháztól 57 millió forintot vett el a NAV, de más intézmények is vannak a behajtási listájukon – értesült a Népszava.

Köztehertartozás miatt a NAV inkasszóval szedett be 57 millió forintot a Jászberényi Szent Erzsébet kórháztól,

amely jelentős problémákat okozott az intézmény napi kifizetéseiben. A portál által megkérdezett szakértő szerint egészen példátlan, hogy egy állami fenntartású intézmény ellen indít behajtási követelést maga az állam. Persze ettől még a NAV-nak ez a dolga, csak a logika érdekes mögötte.

Kicsit mélyebb áskálódás után azt találták, hogy a NAV végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában nemcsak a jászberényi kórház szerepel, hanem

a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet, valamint a Károlyi Sándor kórház is.

Ezzel szemben az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) nem talált semmi problémát, ugyanis azokra a kérdésekre, hogy eddig hány alkalommal inkasszált a NAV az egészségügyben; mely intézményeket érintette; konkrétan mit jelent, ha egy kórház a végrehajtás alatt lévő intézmények listájára kerül, mindössze annyit válaszoltak, hogy „értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak” – írták.

FRISSÍTÉS 14:40

A NAV sajtóosztálya hétfő délután az alábbiakat közölte szerkesztőségünkkel: 
Álhír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszót hajtott végre a Jászberényi Szent Erzsébet kórház számláján. A valóság ezzel szemben az, hogy a NAV sem most, sem a korábbiakban nem folytatott végrehajtási eljárást a jászberényi kórházzal szemben.