„Karácsony Gergellyel és Kunhalmi Ágnessel ma mi is vonultunk az Élet menetén. Mert soha senki nem felejtheti, mire képes a gyűlölet. Emlékeznünk kell, hogy a holokauszt gyalázatos borzalmai soha többé ne fordulhassanak elő” – írja Dobrev Klára a közösségi oldalán. Az Élet Menete felvonulás része egy sokoldalú szervezetnek, amelyet alább mutatunk be:
A magyarországi Élet Menete Alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok És idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ünnepélyes keretek között együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás valamint a demokratikus politikai kultúra mellett.
A holokauszt áldozataira emlékező Élet menete felvonulást Budapesten is megrendezik minden évben. Ezen a napon több ezren indulunk el a városba, hogy jelenlétünkkel demonstráljunk a kirekesztés és az előítéletek minden formája ellen. Az Élet Menetén már 2003 óta gyűlhetnek össze fiatalok, idősek, zsidók és nem zsidók, hogy őszintén emlékezzenek.
Az alapítvány 2003-ban rendezte meg először az április 16-i holokauszt Emléknaphoz kötődően az „Élet menetét”, amelynek keretében a megemlékezést önként vállaló több ezer ember elő láncot alkotva, néma fáklyás felvonulással emlékezett az áldozatokra. 2004 óta, immár visszatérően, a budapesti Élet menete folytatásaként az alapítvány nemzetközi Élet menetet is szervez Auschwitz-Birkenauba, csatlakozva a nemzetközi szervezethez. Az őszi ünnepek után az Élet Menete Jótékonysági koncertet szervez a Dohány utcai zsinagógában, amelynek keretében minden évben közismert művészek lépnek föl.
Ne hagyd abba az olvasást, számos érdekes és tartalmas hírt találsz az Ellenszél felületén, sokféle témában ide kattintva!