Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok tulajdonosa kapta 2024-ben a Borászok Borásza díjat, melyet tizennyolcadik alkalommal adtak át. Az idei győztes a díj átvételekor úgy fogalmazott: Tokajban kötelesség jó bort készíteni, mint ahogyan az is, hogy „ápoljuk hagyományainkat, és a világ minden részére eljuttassuk azt az üzenetet, hogy Tokajban csoda terem a szőlőtőkéken”.
Bárdos Sarolta az InfoRádióban elárulta, hogy egészen a gálavacsoráig, illetve a lezárt boríték felbontásáig ő sem tudta, ki lesz az idei díjazott, hiszen ahogy a nagyközönség, úgy a versenyben lévő borászok számára is csak annyi volt ismert, kik jutottak be a legjobb öt közé. A második körös szavazás végeredményét titokban tartották a győztes kihirdetésének pillanatáig. „Én is a közönséggel együtt tudtam meg, hogy az én nevemet rejti a boríték. Nyilvánvalóan nagy öröm volt számomra az a pillanat.
Óriási megtiszteltetés, hogy ha egy borászt a saját kollégái választják meg a legjobbnak maguk közül”
– elevenítette fel a díjátadó legemlékezetesebb történéseit.
A tokaji borvidék borásza hozzátette: a rangos díj egy nagyon komoly visszajelzés a szakmától az eddigi tevékenységére vonatkozóan. Úgy érzi, jó úton halad, és próbálja a lehető legtöbbet, legjobbat elérni a borászatban. Boldogsággal tölti el, hogy mindez „kívülről is visszatükröződik”, hiszen a kollégák ezzel az elismeréssel a nagyra becsülésüket fejezték ki a munkáját illetően. Mint fogalmazott, a díj arra ösztönzi, hogy folytassa a megkezdett utat, így nagy tervekkel néz a jövőbe.
Bárdos Sarolta szerint a Borászok Borásza díj „egy eléggé magas elismertségű és presztízsű” kitüntetés a szakmán belül. Úgy véli, két komoly díj van itthon a borászatban, amely a legmagasabb polcon van, az egyiket most kapta meg, a másik az Év bortermelője díj, melynek szavazása elmondása szerint „egy kicsit máshogy szerveződik, de ugyancsak rendkívül komoly szakmai díjnak számít”.
Bárdos Sarolta a díj átvétele óta rengeteg gratulációt és kedves, elismerő üzenetet kapott, alig győzött rájuk válaszolni. Reményei szerint az elismeréssel a fókuszba kerül majd a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, illetve az egész borvidék.
Abban bízik, hogy birtoka „megerősödik”, és eljut a híre olyan borkedvelő emberekhez is, akik eddig nem vagy csak keveset tudtak róla.
Mint mondta, egy kis céget irányít, a nevük eddig nem volt országosan ismert. Maga a borászatuk sem tartozik a legnagyobbak közé, termékeik még nincsenek ott minden üzlet polcán. „Most még azért egy kicsit nyomozni kell a boraink után, hiszen leginkább borszaküzletekben vagy éttermekben lehet találkozni velük, de reméljük, hogy ez a díj meg fogja emelni az ismertségünket” – bizakodott Bárdos Sarolta.
(A nyitóképen: Bárdos Sarolta, a tokaji borvidék borásza, miután átvette a Borászok Borásza díjat annak előző kitüntetettjétől, Heimann Zoltán szekszárdi borásztól a budapesti New York Palotában rendezett díjátadón 2024. április 27-én.)